A tűz birodalmának alkotói nem tesznek mást, mint behozzák ezt a csodalényt az általunk ismert hétköznapi valóságba. A főhős Quinn 12 évesen éppen akkor jár a londoni metróalagút fúrását irányító mamájánál, amikor a fúrófej megbolygat egy többszáz éve elzárt sárkányfészket. A bestiák megölik a kisfiú mamáját, és rászabadulnak a világra, hogy elpusztítsák az embereket és hamuvá égessék a világukat. |
20 év múlva a felnőtt Quinnt egy maroknyi túlélő főnökeként látjuk viszont, amint a kis közösséggel a föld alatt meghúzódva igyekeznek átvészelni a sárkányinváziót. Már-már minden remény veszni látszik, amikor megérkezik a kis kolóniához egy szivarozó, sárkányölésben gyakorlatot szerzett jenki a maga mechanikus sárkányaival: tankokkal, helikopterrel, és a két faj között megkezdődik a végső harc. |
Az alapötlet érdekes, és a filmes designért, a komputeranimációs technikáért felelős fiúk igencsak kitettek magukért: olyan sárkányokat rittyentettek az égre, hogy akármelyik kóbor lovag megnyalná a tíz ujját láttukra. A történetvezetés már egy kicsit döcögősebb, és ez mindjárt rá is mutat a film talán egyik legnagyobb gyengéjére. Arra, hogy a filmben a sárkány nem több, mint egy gyors, pontos, nagy tűzerejű szerves vadászbombázó éjjellátó képességgel és némi lopakodó technikával. A sárkányokról lefoszlik minden varázslat és misztika, mindösszesen gonoszak és éhesek. A velük szembenálló emberek pedig jószívűek és éhesek. Ennyi. A többezeréves fantázia- és meseóceánból itt és most nem futotta többre ennél a minimáldarwinista felállásnál. |
Elindul egy halovány szerelmi szál is Quinn meg egy szöszi kékszemű katonafruska között, de ha a szerelem 2020-ra ilyen fonnyadt téblábolássá válik, akkor tényleg inkább rakják a sárkányok a tojásaikat. A csajozás igazából csak afféle kötelező rutinpanel, a film a pasik közti kapcsolatokra koncentrál: a lényegi történések a megfontolt túlélő Quinn és a vakmerő nagyarcú jenki Van Zan, valamint kettejük és egy megtermett hímsárkány között zajlanak. |
Rajtuk kívül a többi funkciótlan és megjegyezhetetlen lúzer megy a levesbe sárkányeledelnek. A történet kissé lapos, következetességről és fordulatosságról nemigen beszélhetünk, a színészi játék tisztes, korrekt, semmi különös, a látvány és az effektek azonban szuperprofi munkáról árulkodnak. Vegyes tehát a kép: a nagyon jóhoz kevés, a rosszhoz túl jó. Kicsit olyan, mint egy Ferrari karosszéria Wartburg motorral. Egy biztos: immár mindent meg tudunk csinálni a számítógéppel, amit akarunk, a kérdés csupán csak az: tudunk-e még mesélni? |