Új bemutatók az egri színházban

Színpad

(MTI) - Új tagokkal is bővül a színház társulata: a 2008/2009-es évadban Zsótér Sándor rendező, valamint Szabó Emília és Ötvös András színészek munkájára is számít az intézmény igazgatósága.
    
Csizmadia Tibor

Szeptemberben William Shakespeare regényes színműve, A velencei kalmár debütál a stúdiószínpadon, míg októberben három darabot mutatnak be a nagyszínházban. A felnőtt nézőknek szól Mihail Bulgakov komédiája Iván, a rettentő. A színház-, zene- és táncszerető gyerekek ízlését elégíti ki Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzeménye, A padlás című mesemusical, amelyet az idei évadra felújítottak. Az Alíz! című darabot Dömötör András rendezi; a Lewis Caroll Alice Csodaországban című könyve alapján írt színmű a maga teljességében és összetettségében kívánja bemutatni a történetet.
    

Novemberben egy ősbemutatóra várja a közönséget az egri színház: Márton László történelmi játéka, drámatrilógiájának második része, Az állhatatlan először kerül színpadra. A történetben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a török ellen küzd a székelyek segítségével, mivel a várva várt nyugati támogatásra hiába vár.
    
Decemberben egy karácsonyi klasszikussal örvendezteti meg a gyerekeket a Gárdonyi Géza Színház: Csajkovszkij Diótörőjével. Az ismert krimiíró, Raymond Chandler bűnügyi története is színpadra kerül januárban: az Elkéstél, Terry! című darabban Philip Marlowe nyomozó keveredik különös és szövevényes kalandokba. Februárban Visky András Alkoholisták című zenés "performja" várja az érdeklődőket a stúdiószínpadon, márciusban Michael Frayn Vad méz című vígjátékára készülhet a közönség. 
    
Áprilisban a Chicago című musical jól ismert dalai csendülnek fel, valamint a Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly című "mozgás! színház" színesíti a színház repertoárját.