Új direktorral indul a színházi évad Kaposváron

Színpad

 

(MTI)  -  Az idén az 55. szezonját kezdő színház direktora hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet és szeretet a közönség számára is vonzerőt jelent, ezért szeretné ebben a szellemben irányítani a színházat. Igazgatóként pedig azt tartja a legfontosabb első lépésnek, hogy mindenkivel személyesen megismerkedjen.
    

Az idei évad műsortervét még az áprilisban váratlanul elhunyt Schwajda György állította össze, s azon az elődje "szellemi örökségét" továbbvinni szándékozó új igazgató nem kíván változtatni. Tervei szerint azonban a jövő év elején két stúdióelőadással még bővítené a már kész repertoárt.
    
Az évad október 1-jén Babarczy László rendezésében Huszka Jenő Erzsébet című daljátékával kezdődik. Ugyancsak Babarczy rendezi Michael Frayn és Hamvai Kornél Szigliget című balmorálját. Csiky Gergely Nagymama című színművét Szikora János, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját Mohácsi János rendezésében mutatják be. A La Mancha lovagja  című musicalt Keszég László állítja színpadra.
    
Bérleten kívüli előadásban ismét színre kerül az Anconai szerelmesek című zenés komédia, a Nefelé című mesével a gyerekeket várják, Hunyadkürti György pedig folytatja önálló előadóestjét a stúdióban.
    
A hagyományoknak megfelelően az évadnyitó ülésen átadták az előző szezonban nyújtott kiváló teljesítményt elismerő Komor István Emlékgyűrűt, amelyet a társulat tagjainak szavazatai alapján ezúttal Nyári Oszkár vehetett át.
    
Rátóti Zoltánt kedden a kaposvári közgyűlés rendkívüli ülésén 21 igen szavazattal, két tartózkodás mellett választották meg a színház új vezetőjének. A Nemzeti Színház művésze, egyúttal a Zala megyei Magyarföld polgármestere hivatalosan szeptember elsejétől 2014 végéig lesz a Csiky Gergely Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.