Új évad, új honlap a Katonában

Színpad

 Ivanonv a Katona József Színházban

A számos újdonság közül kiemelkedik, hogy mostantól lényegesen gazdagabb információkhoz juthatnak a látogatók, akár a jelenlegi repertoárt, akár az archívumot böngészve, s mindezt a korábbinál jóval áttekinthetőbb rendszerben tehetik.

 
Az új honlaphoz kapcsolódó másik újdonság, hogy a Katona - a magyar színházak közül egyedülálló módon -, a jegyértékesítésben is új rendszert vezet be. Már ez év áprilisa óta a színház honlapján megvásárolt jegyeiket a nézők otthonukban kinyomtathatják és az azon található vonalkód azonosításával tudnak bejutni az előadásokra. Most ezt tovább fejlesztve, az úgynevezett fapados légitársaságok mintájára, azok a nézők, akik a színház saját honlapján váltják meg e-ticketjüket, s azt otthon kinyomtatják, a jegypénztári árnál 5-15 százalékkal olcsóbban juthatnak belépőhöz akár a nagyszínház, akár a Kamra előadásaira. Ezzel egyrészt a vásárlók időt, energiát és pénzt spórolnak meg, másrészt a színház ilyen módon is csökkenteni tudja a költségeit. Amennyiben a kezdeményezés sikeres fogadtatásra talál, úgy a színház vezetése már most gondolkozik azon, hogy milyen módon lehet ezt a rendszert később még hatékonyabbá tenni.