Új játszóhelyen a Szegedi Pinceszínház

Színpad

(MTI) - Mint a színház vezetője, Kancsár József színész-rendező elmondta, kedden a Dugonics téren karácsonyi dallamokat hallhatnak a szegediek a színművészek tolmácsolásában, de a hét során "gerillabuszozással" is meglepik az alkalmi nézőket a művészek, akik a város több tömegközlekedési eszközén adnak majd elő monológokat vagy tartanak éppen a cappella előadást.
   
Csütörtökön lesz az első premier az új játszóhelyen, amelyet az Olasz Kulturális Intézetnek és a Román Kulturális Intézet szegedi fiókintézményének is helyet adó épület pincéjében alakítottak ki.
 

szegedipinceszinhazatepites_bydelmagyarhu.jpg
Átépítés alatt a Pinceszínház (archív fotó)
   
Mint azt Kancsár József kiemelte, a Szemelvények a boldogságról című zenés darab az új játszóhely megnyitására készült, s az elmúlt két év nehézségeit és boldog pillanatait mutatja be. Ígérete szerint a Kancsár Orsolya, Papp Gabriella, Bánvölgyi Tamás és Varga Bálint szereplésével színpadra állított darabot januártól folyamatosan játsszák majd.
   
Az új évben a Szegedi Pinceszínház John Flowes Lepkegyűjtők című nagysikerű regényének adaptációjával - Az eltűnt Pillangók című előadással - folytatja a munkát. Áprilisban pedig a tervek szerint a Budapesti Kamaraszínházban mutatják be az Egy őrült nő naplója című előadást, amelyet azután Szegeden játszanak tovább.
   
Az új játszóhely a színházi előadások mellett alkalmas különböző bemutatók, filmvetítések, kiállítások megrendezésére is. "Igazi kulturális központot sikerült létrehozni, ahová a korábbiakhoz hasonlóan várjuk a feltörekvő együtteseket, fiatalokat" - mondta a vezető.
   
A Szegedi Pinceszínház korábbi otthonául szolgáló Horváth Mihály utcai pincét 2006-ban kellett bezárni, miután egy felhőszakadás után teljesen elárasztotta a víz és használhatatlanná vált. A Pinceszínház mint független kulturális intézmény akkor már négy éve működött, évente három bemutatót tartottak, számos vendégelőadásnak adtak helyet, és játszóhelyet biztosítottak a Szegedi Egyetemi Színháznak.
   
A városi ingatlankezelő végül a Dugonics tér 2. számú épület udvaráról nyíló, 250 négyzetméter alapterületű pincét ajánlotta fel cserebérleményként. A szerkezetkész helyiség színházzá alakítása már 2007-ben megkezdődött, először az év őszére, majd 2008 tavaszára tervezték a nyitást. Az építkezés azonban csak mostanra fejeződött be. Ez idő alatt a Kancsár József és Kancsár Orsolya színészházaspár vezette társulat előadásait csak nyaranta, a várszínházban láthatta a közönség.