Új musical Debrecenben

Színpad

Szarka Tamás

Az ősbemutató rendezője Vidnyánszky Attila. Az előadás szereplői Újhelyi Kinga, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Tibor, Olt Tamás, Pápai Erika, Rácz József, Földes László Hobo és Fehér Éva. A két ősbemutató előadáson a Hegedűs szerepében a szerző, Szarka Tamás is színre lép. A szállást kereső Mária történetét dolgozza fel a Ghymes együttes frontemberének elementáris erejű zenében és költői képekben megálmodott musicalje, amelyet két alkalommal, december 11-én és 12-én láthat a közönség a debreceni Főnix Csarnokban.

A Csokonai Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkciójaként megvalósuló előadás 2012 augusztusában látható majd a szegedi Dóm tér színpadán is.