Új név, új tervek

Színpad


velenceikalmar_centralszinhaz_simonkornel_haumannpeter.jpg
Simon Kornél és Haumann Péter A velencei kalmár című előadásban

"Eljutottunk oda, hogy szólhassunk arról, amiről szólnunk kell" - mondta kedden délután Puskás Tamás igazgató a Centrál Színház évindító társulati ülésén. A megkésett évadnyitó egyik apropója, hogy a színház nevén túl a még friss festékszagban úszó nagyszínpad terme is teljes egészében megújult: a 40 éves berendezés nagy része kicserélődött, a terem most már fekete-bordó színben pompázik. Az új bemutatók közül az igazgató A velencei kalmárt emelte ki, az előadás kapcsán elmondta: "A velencei kalmár a megküzdött szabadságunk, a fényűzésünk." Hozzátette: a Magyarországon ma uralkodó gyűlölködést nem hagyhatták szó nélkül az előadásban, ezzel együtt nem tagadhatják meg a hely, az épület szellemét sem. Rámutatott, hogy az új darabok mellett eddigi repertoárdarabjaikat is felújítják. Az igazgató egyúttal aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy tavaly 400 ezerrel kevesebb nézője volt a színházaknak: "Ha ez így folytatódik, félő, hogy ez év végére nagyobb szám lesz. A 3000-3500 forintos színházjegy már nem kulturálódás, hanem fogyasztás. Ha ez így marad, a közönség el fog fogyni" - mondta. Az új előadások azért reményre adnak okot: október végén kezdik próbálni Neil Simon Furcsa párjának női változatát Borbás Gabi és Nyertes Zsuzsa főszereplésével, amelyet december 12-én láthat először a közönség, emellett február 20-án A mi utcánk címmel várható új bemutató.

 

A társulati ülésen nem csak az új név és az új darabok kerültek fókuszba: bemutatták a társulat két új tagját, Balogh Anna és Vári-Kovács Péter színművészeket is.