Az Új Színház évadnyitó sajtótájékoztatója

Színpad

(MTI) A jövő évet további baljós előjelek árnyékolják be, mert információik szerint megszűnik az ez évben még létező részleges áfa-kompenzáció, valamint újabb elvonások is lesznek - jegyezte meg az igazgató.

"A nyitott művészszínházi munkára szövetkezett, tavaly óta közhasznú társaságként működő teátrumnak valamit ki kell találnia, mert az elvonások meghaladják azt a határt, amit ez a színház elviselni képes"- Márta István.

Közlése szerint a rossz pénzügyi helyzet ellenére szeretnék bemutatni az összes nagyszínpadra tervezett produkciót, viszont a Stúdiószínpad munkája visszafogottabb lesz.

Az évad első újdonságaként Shakespeare Szentivánéji álom című darabja kerül színre, az előadás a Gyulai Várszínház és az Új Színház közös produkciója. A játékot Szergej Maszlobojscsikov állította színpadra. A bemutatót szeptember 25-én tartják.

Hobo, Ballada a senki fiáról című Faludy-estjének bemutatóját 2004. október 3-án tartják. Alföldi Róbert rendezésében tűzik műsorra Csehov Három nővér című színművét, a tervek szerint november 27-én. Szép Ernő Vőlegénye Rudolf Péter rendezésében kerül színre, várhatóan a jövő év március 5-én.

Line Knutzon dán szerző Közeleg az idő című vígjátékát Vidnyánszky Attila rendezésében tűzik műsorra. A hippi-generáció gyermekeiről szóló darab bemutatója a tervek szerint május 14-én lesz.

Az eseményen adták át a Paulay-díjat. Az idén Györgyi Anna és Pálfi Kata részesült - megosztva - az elismerésben. A Cortina-díjat Bokor Péter, a Hangtár vezetője vehette át.