Új színház nyílik Győrött - eXínház

Színpad

(MTI) - Réczei Tamás művészeti vezető elmondása szerint az eXínház saját társulatot nem alakít ki, produkcióit vendégművészek játsszák, így lesz ez az Édes Böske, drága Klári előadásán is. A darabot az eredeti levelezés alapján Réczei Tamás írta és rendezte, a szerepeket Kuna Károly, Venczel Vera és Verebes Linda alakítja. A zeneszerző Grósz Artur Valentin, a díszlet- és jelmez Nagy Viktória munkája.

A magyar művészeti élet legújabb színházi vállalkozását a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat kilenc millió forinttal támogatja. A jegybevétel mellett számítanak pályázati forrásokra és szponzorok támogatására is. Egy-egy évadban a tervek szerint három önálló produkciót mutatnak be és két-három előadást fogadnak a felújított művelődési központ színháztermében, ahol 450 néző foglalhat helyet. Réczei Tamás elmondta, hogy befogadó színházként fővárosi, soproni, tatabányai produkciókat kívánnak meghívni.

Tervezik gyermek- és ifjúsági koncertsorozat indítását a Győri Filharmonikus Zenekarral és gondolkodnak közös bemutatón a Győri Balettel. A felújított épület 1935-ös átadása óta mindig a kultúrát szolgálta. Történetében nevezetes esemény, hogy falai között adott búcsúkoncertet Bartók Béla 1940-ben, emigrációba vonulása előtt.