Újdonságok az egri Gárdonyi Géza Színházban

Kultpol

Kik a színház új tagjai?

Csendes László, Kaszás Gergő, a főiskoláról Mészáros Máté és Kovács Patricia - ők valamennyien próbálnak a nyitó darabban -, valamint Safranek Károly és Bozó Andrea.
De számos vendéget is hívunk az évad során. Így Szilágyi Tibort Az ügynök halála Willy Lomanjára. A dolog érdekessége, hogy jelenleg Ben bácsit játssza ugyanebben a darabban Pesten.

Ugyancsak vendég Anger Zsolt, Biff alakítója, és a rendező is, Erdőss Pál filmrendező. Nem számít viszont vendégnek Béres Attila V.éves rendezőszakos hallgató, aki a musicalen kívül nálunk viszi színpadra vizsgaelőadását is: az Ahogy tetsziket jövő tavassszal. Hosszú távon az a tervünk, hogy a színházunkhoz kössük őt.
Én is így kezdtem a pályámat ötödévesként Szolnokon.

Most viszont elvállalta az egi színház igazgatását. Jut ideje emellett saját rendezésre?

Öt évre vállaltam, ebből az első évadunk tavaly volt, amikor letettük az alapokat.
Most a társulatépítés, a többi színházzal való kooperálás időszaka következik. Közös produkciónk készül például a Stúdióban a Katona József Színház Kamrájával. Paritásos alapon hozzuk létre a King Kong lányai című produkciót: öt egri és öt fővárosi színész közreműködésével, a rendező Bagossy László. Ez lesz az első kísérletünk az együttműködésre.

A Mágnás Miskát évad végén a tatabányai színházzal közösen visszük színpadra, ők tavaly mutatták be. Átvesszük tőlük a díszletet, a jelmezeket és valószínűleg a főszereplőket is: Széles Lászlót és Pikali Gerdát. Én magam is fogok rendezni januárban: Marquez Száz év magány című csodálatos regényének Schwajda-féle színpadi változatát, amelyet most is nagy sikerrel játszanak Prágában. Kiutaztam megnézni.
A nevek még nem dőltek el, de ismert színésznőkkel tárgyalunk, akik vendégként jönnek majd hozzánk. A Stúdióban pedig Kőrösi Zoltán Galambok című drámáját rendezem, amelynek a megszületésénél bábáskodtam. A Rádióban ismertem meg a neves novellistát, és rávettem, hogy egyik művéből írjon nekünk drámát, amely már a Nyílt Fórum eseménysorozatán is elhangzott.

Emeltek-e jegyárat?

A vidéki színházak közül egyedül Eger nem emelt jegy- és bérletárat. Ennek nagyon örülünk. A nyári Agria Játékok három bemutatója szép siker volt.
Most behozzuk a nagyszínházba az egyik ott bemutatott gyerekdarabot, Lázár Ervin Legkisebb boszorkányát, amelynek november 5-én lesz a bemutatója. Tervezzük még egy mesemusical, a Mumus bemutatását is, és Szegvári Menyhért rendezi a Páratlan páros második részét, amelyet mi Klikk! címen játszunk.
Közben elő kell készíteni az Agria Játékok jövő nyári műsortervét, amelyben biztosan szerepel megint gyerekdarab, és talán a Hegedűs a háztetőn című világhírű musical.