Újra Magyarországon David Copperfield

Színpad

David Copperfieldet a közönség és kritikusok is a világ legnagyobb mágusának tartják. Tv-s megjelenések, világkörüli turnék, Broadway show jegyeladási rekordjai - a hetedik legjobban fizetett ?szórakoztató? előadó a világon.

Copperfield létrehozta a mágikus művészetet: eltüntette a New York-i szabadságszobrot, keresztülment a Kínai Nagyfalon, repült a levegőben, és eltüntette a közönség tagjait, majd olyan helyekre varázsolta őket vissza, ahova nem várták volna.

Szellemes, lefoglaló, hihetetlenül szórakoztató. Copperfield hozzáállása művészetéhez valóban tiszteletreméltó - megváltoztatta a világ mágiáról alkotott véleményét. Ünnepelt mutatványai, és színházi érzéke eljuttatta odáig, hogy a ?David Copperfield varázslata? Emmy-díjat nyert és kétszer is kiérdemelte ?Az Év Szórakoztatója? díját. A turnéi során jegyeladási rekordokat dönt meg Európa, Ázsia, Észak-, és Dél-Amerika szerte. Kitüntetéseit tovább tetézte azzal, hogy Madam Toussaud panoptikumában viaszmását kiálították; valamint ő az az első élő illuzionista, akinek csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán. A francia kormány lovaggá ütötte, birtokolja az ?Az Irodalom és Művészet Lovagja? címet és a Fordham Egyetem tiszteletbeli irodalom doktorrá avatta.

Gyerekként otthonában, Metuchenben (New Jersey), illuzionistaként lépett fel. Hivatásosként először 12 évesen szerepelt, ő volt a legfiatalabb személy, akit felvettek az Amerikai Mágusok Társaságába. 16 évesen mágia kurzust tartott ? oktatott a New York Egyetemen.

Az első egyetemi hetei alatt a chicagoi musicalben a ?Mágikus Ember?-ben vezető szerepet töltött be; énekelt és megalkotta a darab mágikus elemeit. Ez a musical volt a leghosszabban futó darab Chicago történetében; ennek eredményeképpen meghívták a ?Mágia ABC-jébe?. Kiemelkedően sikeres műsorának köszönhetően a CBS szerződést kötött Copperfielddel egy sorozatra, mely a ?David Copperfield Mágiájával? kezdődött, ahol élő közönség előtt játszott és nem alkalmazott sem kameratrükköket sem vizuális effekteket.

Minden képességét összevetve Copperfield legnagyobb munkájának a ?Terv Mágiá?-t tartja, mely 2003 márciusában jött létre, s aminek fő célkitűzésének a mozgásképtlenek / csökkent mozgásképességűek kézügyesség- és motoros képességeinek megerősítését tartja, a bűvészmutatványokat, mint terápiát felhasználva. A ?Project Magic?-et az Amerikai Foglalkozási és Terápia Szövetség is akkreditálta, amit a világ 30 országának 1100 kórházában használnak.

Jelenleg Copperfield többek közt Dean Koontzcal, Joyce Carol Atesszel , Ray Bradburyval együttműködve ?Copperfield Lehetetlen Meséi?-n dolgozik, ami egy antológia a világ mágiájáról és illúzióiról. Az összeállítás sikerén felbuzdulva kiadták ?David Copperfield Túlvilági Képzelete? című produkciót is.

Az előadásokkal együtt Copperfield megőrzi a mágia művészetét a jövő generációinak. Copperfield nemzetközi Varázsló Művészeti Múzeuma és Könyvtára biztos és állandó otthona az antik kellékeknek, könyveknek és más bűvészettel kapcsolatos történelmi tiszavirág életű bűvészettel kapcsolatos tárgyaknak. A Múzeumban megtalálhatóak a mágiával, illúzióval és hasonló művészetekkel kapcsolatba hozható tárgyi leletek és a ma már történelminek számító dokumentációjuk is.

David Copperfield forradalmasította a mágiát; művészetét magaslatába emelve egyesítette az illúziót és a rendkívüli színházat.

Díjak és rekordok

Copperfield több jegyet adott el és több pénzt keresett egy hét leforgása alatt, mint az Oroszlánkirály, a Macskák, az Operaház Fantomja és a Chicago a legjobb heteiben. A mindig Broadway jegyeladási rekordját még mindig ő tartja.

Copperfield több jegyet adott el, mint a Broadwayen futó Speed The Plow, Madonna főszereplésével.

Az utolsó évtizedben több mint 1 milliárd dollárt keresett, és több mint 20 millió ember ismeri nevét.

A német arénában is megdöntötte a jegyeladási rekordot, amit még a Pink Floyd állított fel.

20 egymást követő londoni előadásain mindvégig teltház előtt lépett fel.

Átlagosan 5-10 előadással tart többet, mint Janet Jackson, U2, Marilyn Manson és a Limp Bizkit.

Nemzetközi TV közvetítései nézettebbek voltak, mint a legnagyobb sportműsorok

18 díjat nyert az a Tv műsor, melyet a világ 40 országában több mint 3 milliárdan láttak.

Művészi kiválóságáért 19 Emmy-díjat nyert.

A francia kormány az irodalom és a művészet lovagjává ütötte.

4 ország megtisztelte azzal, hogy postai bélyegén szerepel a jövő évben. Az első művész, aki több mint 1 ország törvényes fizetőeszközén szerepel.

David Copperfield mágikus tetteinek főbb állomásai:

- David Copperfield nézők gyűrűjében eltüntetett egy repülőgépet.

- New York-i polgárokból álló közönség ill. mintegy 50 millió televízió néző előtt láthatatlanná tette a Szabadság Szobrot.

- 8. rendkívüli produkciójaként Copperfield átgyalogolt a Kínai Nagyfalon, úgy hogy ezrek vették körül.

- Keresztüllebegett a Grand Canyonon.

- Az első ember volt, aki kiszökött Alcatraz börtönéből.

- Megszökött egy felrobbanó épületből és túlélte a Niagara vízesés szakadékába való fejesugrást.

- Copperfield megemelte a 70 tonna súlyú Orient Express kocsiját szemtanúk körében.

- Ellenszegült a gravitációnak, feltárta az ember repülésének misztériumát a ?Repülés? című, mérföldkőnek számító illúziójával.

- Egy újabb illúzió elkészítése a koncepciótól a kivitelezésig kb. két és fél évig tart. A ?Repülés? produkció hét év fejlesztés eredményeként született meg.

- A francia kormány lovaggá ütötte, elnyerte a ?Az Irodalom és Művészet Lovagja? címet és a Fordham Egyetem tiszteletbeli irodalom doktorává avatta.

- Copperfield tulajdonában van a Nemzetközi Bűvész Művészet Múzeuma és Könyvtára, a világ legnagyobb könyv, mágia és illúzió gyűjteménye.

- Hét alkalommal lépett fel az Amerikai Egyesült Államok elnökei előtt.

- Kiadott 2 könyvet: Lehetetlen Mesék ? mely a mágia és az illúzió világának antológiája, és amelyet többek között Ray Bradbury-val, Dean Koontz-cal, Joyce Carol Oates-szal együttműködve készített el. Második könyve ?A Túlvilág Illúziója?, mely az antológia 2.része.

- Cooperfieldet megtisztelték azzal, hogy Madame Toussaud panoptikumában viaszfigurát készítettek róla

David Copperfield: A nagy illúzió bensőséges estje

New York ? Képzeljék el, hogy megnyerik a lottót, elutaznak a kedvenc helyükre egy szempillantás alatt, megvalósítják az álmukat, visszaállítják az időt, vagy találkoznak egy elvesztett kedvessel. Ez minden este valóvá válik.

Címével összhangban a ?Nagy Illúzió? hihetetlen fejlődése a bűvészművészetnek. Copperfield lenyűgöz a ?Nagy Illúzióban?. Kiválasztja valaki álmait és valóra váltja azokat, felhasználva bűvésztudományát.

A mágiához hozzátartozik, hogy kibontakozzon, lépést tartson, vagy múljon felül mindent. ?Arra szeretném alapozni a munkámat, amiről az emberek álmodnak. A legtöbben nem arról álmodunk, hogy kihúzunk egy nyulat a kalapból. Ami vonzza az embereket az, hogy a személyes álmaik váljanak valóra. Az álmok majdnem mindenkit megosztanak, nem hisszük, hogy a gondolataink megvalósulnak. A moziban a közönség figyeli, ahogy a szereplők álmai megvalósulnak? ? mondja Copperfield.

A ?Nagy Illúzióban? a közönség megfigyelheti, hogy válnak valóra, élővé álmaik a szemük láttára, 3 dimenzióban. Ez az óhajok teljesítésére való, egymásra kölcsönösen ható kísérlet. Semmi hasonló nem történt még ezelőtt. A ?Nagy Illúzió? a való emberrel foglalkozik, aki arról álmodik, hogy újra összejön egykori szerelmével, és akiről soha nem hitte volna, hogy újra láthatja ? és megtörténik, azonnal, 3-4000 szemtanú előtt.

A ?Nagy Illúzió? egy részét a nagyapám egy nem teljesült kívánsága ihlette - mondja Copperfield. Megnyerni a lottót, és egy speciális dolog tulajdonosának lenni, amiről mindig is álmodtál. A ?Nagy Illúziót? bensőséges, meghitt estének hívjuk, merthogy egymásra kölcsönösen hatunk. Az egyik részben például a közönség rájön arra, hogy lehet előre jelezni a lottószámokat. Részt vesznek az illúzióban, mely azonban homályos, és a mágia és a valóság határán csúszkálnak.

A show részei:

Egyesítés

Ebben a részben a közönségből egy kiválasztott ember utazást tesz az eddigi életén keresztül. Az ?újraegyesítésben? a személy, aki arra vágyik, hogy kibéküljön egy szeretettével, teljesül az álma, egy nagyon megdöbbentő, megindító illúzión keresztül. A Kiválasztott Copperfielddel áll egy daru karján, felfüggesztve a közönség fölé, majd a személy eltűnik, és csak pillanatokkal később jelenik meg újra álmainak egy szabadon választott helyszínén. Hackensacktól Honoluluig terjedhet a személy álmainak helyszíne, ahol varázslatosan megjelenik.

Gyilkos

A bűvészmutatvány egyik részében Copperfield egy halálos fekete afrikai skorpióval adja elő mutatványát. Ez egyike a legeredetibb, legmegindítóbb és legveszélyesebb mutatványoknak. Egy felejthetetlen bemutatója a Copperfield bűvészmutatványainak, ügyességének egy próba, melyet nem ajánlatos otthon utánozni.

A lottó

David nagyapjának teljesületlen álma ihletésére készült, és megnyerő eposza az ezen agyalóknak. Copperfield bevonja a szórakozott közönséget is, és megosztja velük a nyerő számok előrejelzésének titkos technikáját.

Ember kontra acél

David keresztülsétált a Kínai Nagyfalon. Most egy kicsit lassabban teszi meg. A sétálás helyett, átfolyik egy tömör acélon, bemutatva ezzel, hogy az az álmok legyőzik az akadályokat.

13

Copperfield egyik legnehezebb alkotása. Tizenhárom kiválasztott a közönségből tejesen véletlenszerűen elveszik, elhagyva barátait, családját, és a tapsoló hozzátartozók egyszer csak tejesdobozokon vélik újra felfedezni szeretteiket. Félelmük csillapul, amikor mind a tizenhárman újra megjelennek különböző, meglepő helyeken.

David Copperfield weboldala

Jegyek: ShowTime