Újra Pulán a Bárka Színház

Színpad

(MTI) - A Bárka Kikötő programjának középpontjában a színházi előadások állnak, de szinte minden művészeti ág megjelenik, hiszen a teátrum befogad vendégprodukciókat, így irodalmi esteket, koncerteket és kiállításokat is - közölte Gálos Orsolya sajtóreferens.
    Az Alföldi Róbert vezetése alatt megújult józsefvárosi teátrum ez évi eseményei között szerepel a Liliom, a Mulatság, az Iskola a határon, és A Legyek Ura című előadás, de fellép a Baltazár Színház, valamint Gergye Krisztián és társulata is.
    A koncerteken visszajáró csapatok (Egy Kiss Erzsi Zene, Besh o droM, Másik János) és Pulán először fellépők (Kispál és a Borz, Kiscsillag, Alexander Balanescu és Ada Milea, Delladap, Makám) egyaránt zenélnek.
    A pulai templomban ad hangversenyt a Szent Efrém kórus, a pécsi Symphonic Brass Quintet, és ezen a helyszínen adja elő József Attila-estjét Varjú Olga színész.
    Az irodalmi estek vendége lesz Spiró György, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Garaczi László, Tolnai Ottó, Bertók László és Tóth Krisztina is.
    Délelőtt a korábbi évek kínálatánál gazdagabb program várja a gyerekeket, délutánonként pedig a "Háború és Béke Vurstliban" szórakozhat a közönség. Éjszakánként Lars von Trier filmjeit vetítik.     Néhány napon át zenétől lesz hangos Pula egész területe, ahol a Bárka és a Mediawave együttműködésében nemzetközi zenei tábor működik majd - áll a közleményben.
    A Művészetek Völgye Fesztivált július 27-től rendezik meg Kapolcson, Taliándörögdön, Vigántpetenden, Monostorapátiban, Pulán, Öcsön és új helyszínként Nagyvázsonyban.
    Az esemény tíz napja alatt 74 helyszínen, 13 műfajban mintegy 3.200 fellépőt láthat a közönség. A szervezők mintegy 240 ezer látogatóra számítanak a 19. alkalommal meghirdetett rendezvényen.