Ennek okát maga Kosztolányi jelzi előre az egy héttel későbbi, igaz, már az Élet című lapban megjelent kritikájában: "ez mindenekelőtt olvasmánynak való, s minden izgató volta mellett sem kívánkozik színpadra (...) A színésznek nincs elég eszköze arra, hogy megkülönböztesse a színpadi játékot a színpadi valóságtól."
A zöld kakadu vezérmotívuma ugyanis a valós történelmi események és a színház a színházban egymásba játszása, amit Fodor Tamás rendezésében a Stúdió "K"-ban hátborzongató valóságsónak aposztrofálnak. A címbeli madárról elnevezett párizsi fogadóban a Bastille lerombolásának előestéjén, 1798. július 14-én a republikánus színésztruppnak a játék valóság, mert azt játsszák, hogy ők a kocsma gyakori vendégei, akik itt élik életüket. Az arisztokrata törzsvendégek persze tisztában vannak a szabályokkal, sőt ők rögtönöztetnek kabarét, s eljátszatják a közelgő forradalmi eseményeket. Ám jön két új "betérő", aki számára minden valóságosnak tűnik, a színészek pedig nem játszanak többé, hanem cselekszenek, játék és valóság egybeolvad, játszó és néző szerepe felcserélődik. Többszörösen színházat látunk tehát a színházban, hiszen a kocsmán túl, a párizsi utcákon javában zajlik a történelem drámája.
A darab ősbemutatója a bécsi Burgtheaterben volt, 1899. március 1-jén a Die Gefährtin és a Paracelsus című egyfelvonásosokkal együtt. A hazai premiert a Magyar Színházban Csortos Gyula és Rátkai Márton főszereplésével tíz évvel később tartották. A groteszk játéknak azóta nem volt túl sok felújítása. A Színművészeti Főiskola 1963-as vizsgaelőadásában Haumann Péter és Koncz Gábor negyedéves hallgatók alakították Prosp?re színigazgató-kocsmárost és Henrit, a vándortársulat vezető színészét. 1986-ban, Zalaegerszegen Halasi Imre meghatározása szerint musical tragedyként (a színlap szerint rock-daljátékként) állították színpadra. A rendező, aki előtte a budapesti Thália Színházban megrendezte Schnitzler botránydrámáját, a Körtáncot, így indokolta a darabválasztást: "Érdekelt, hogy a kiélezett társadalmi helyzetben hogyan viselkednek az úgynevezett szórakoztatással foglalkozó emberek, meddig játsszák a társadalmilag elvárt bohócszerepet, s honnantól kezdve válik tarthatatlanná, hogy ők csak szórakoztatnak és nem politizálnak. Az arisztokrácia helyzete, reagálása, életképessége nem kevésbé érdekes gondolat." Annak magyarázata, miért a zenés formát választotta, azt mutatja, nincs új a nap alatt: "az emberek érdeklődése csökken a kultúra iránt, nekünk meg kell tanulnunk leküzdeni ezt a közönyt, s bővíteni kell a színpadi lehetőségeit a komplex zenei dramaturgia irányába." Volt kritikus, aki Kemény Gábor és Kocsák Tibor zenéjét Schönberg musicaléhez, A nyomorultak melódiáihoz hasonlította, a közepes és gyenge énektudású csapat azonban sikertelenül küzdött vele.
A zöld kakaduból 1908-ban Toldy László, 1957-ben Richard Mohaupt komponált operát; a drámát 1955-ben és 1963-ban az NSZK-ban, 1969-ben pedig Jugoszláviában vitték filmvászonra
