Ünnepel a Budapesti Zsidó Színház

Színpad


budapestizsidoszinhaz_gecy.jpg
Gecy

Az idei évad is a bátor művészi kísérletezések, az elgondolkodtató, időszerű problémákra reflektáló alkotások bemutatásának jegyében telik majd.

 
A fesztivál keretében - mint az már hagyomány - ingyenesen tekintheti meg a nagyérdemű a jelenlegi repertoárt. Három színdarab, és egy stand-up comedy várja a színházbarátokat október 27-28-án. Mindhárom színielőadás kortárs magyar kulturális alkotás, amelynek ősbemutatóját a Budapesti Zsidó Színház hozta létre.
 
A Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul című előadás egy igazi "gettókocsma-kabaré", ahol különálló jelenetekben találkozhatunk valós világunk archetipikus karaktereivel. Minden történet valóságos alapra íródott, a szüzességelvételtől, a csajozós-pasizós történeteken át a rettegő "fajzsidóig." Az idei Volt fesztiválon az előadás (rendezője Dömötör András) a legjobb rendezés díját, Végh Tibor a darabban nyújtott alakításáért a legjobb férfi epizódszereplő díját kapta meg.
 
A Budapesti Zsidó Színház társulata idén júniusban mutatta be Mordecháj ben Ávrohóm: Jónás könyve, avagy nyögés a vége című drámáját. A dráma a nacionalista és a vallásos erkölcs határmezsgyéjén egyensúlyoztatja Jónást. Lehet-e fontosabb az internacionalista-monoteista erkölcs parancsa a vér szavánál? Énekes, mozgásszínházi elemekkel tarkított eszköztelen tragikomédiával van dolgunk.
 
Az évad újszülöttje Toepler Zoltán Gecy című egyfelvonásosa. Abszurd és szókimondó komédiájának hősei saját elmebajaik és rögeszméik áldozatai. Az impotens pornómogul, a tehetségtelen költőzseni, az elhagyott szingli ügyvédnő, a pornófüggő pszichiáter, aki csak egyszer szeretné látni. Obszcén haláltánc ez, rendezte: Ifj. Sebő Ferenc.
 
Az Egy Annafrankos naplója című stand-up comedy a nyolcvanas-kilencvenes évek zsidó gimnáziumának anekdotáiból és csibészségeiből fűzött csokorra jó néhányat.
 
Részletes program
október 27.  
18:00 Fesztiválmegnyitó, tortabontás, közönségtalálkozó, az évad bemutatása - Tűzraktér
19:00 Hunkurunk, avagy a szemérmes nem tanul - Tűzraktér
20:30 Egy Annafrankos naplója - Tűzraktér
21:00 Jónás könyve, avagy nyögés a vége - Tűzraktér
23:30 Nigun, Dj. Soulproof Party - Tűzraktér
 
október 28.  
17:00 Beszélgetés az alternatív színházi társulatok helyzetéről napjainkban - Tűzraktér
19:00 Gecy - Gödör Klub
21:00 Kafkaz feat Said Trichiti koncert - Tűzraktér
22:00 Satöbbi, Dj. Onof Parti - Tűzraktér