Üvegcipőt is húznak Szolnokon

Színpad

(MTI) - A színház teljesítményét méltatva a direktor kiemelte, hogy a társulat hagyományos tevékenysége mellett ismét színvonalas szilveszteri gálaműsort produkált a Duna Televízió közvetítése révén a világ magyarságának, valamint hogy az Ádámok és Évák ünnepe című kezdeményezésükkel a teátrum "bűvkörébe" vonták a város középiskolás fiataljait.

   
Bor Zoltán produkciós igazgató arról számolt be, hogy augusztus 20-ra kulcsrakészen átadják a színházzal szemben lévő épületben a Szín-Mű-Hely elnevezésű létesítményt, amely többek között stúdiószínpadnak és színészlakásoknak ad helyet.
   
Balázs Péter bejelentette, hogy a vezetőség döntése alapján a színház által alapított Szigligeti-díjat ezúttal Farkas Irén művészeti titkárnak és László Béla fővilágosítónak ítélték oda.
   
A Szigligeti Színház 2010/2011-es műsorterve szerint az ősztől kora nyárig tartó szezonban Molnár Ferenc Az üvegcipő és Bródy Sándor A tanítónő című művét láthatják a nézők. Kacsóh Pongrác: János vitéz és Szilágyi-Eisemann: Én és a kisöcsém című produkciójával pedig a zenés műfaj kedvelőit akarják kiszolgálni.
   
Újabb heroikus szerelmi történetként Schiller Ármány és szerelem című drámáját, míg a musical műfajban a Jézus Krisztus szupersztárt állítják színpadra a Tisza-parti város teátrumában.