Vádat emelt az ügyészség Stohl András ellen

Színpad


crop1_hermelinstohldkoko20070509115.jpg
Stohl András a Hermelinben

(MTI) - Kende Katalin bírósági szóvivő elmondta, hogy az ügyészség négyoldalas vádiratát - melyben súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják az ismert színész-műsorvezetőt - hétfőn vette át a Budakörnyéki Bíróság. A közlekedési bűnügy tárgyalása - Léhmann Zoltán bíró vezetésével - várhatóan decemberben kezdődik.
    A szóvivő nem kívánt válaszolni az MTI-nek arra a kérdésére, hogy kábítószer fogyasztása miatt is felelősségre vonhatják-e Stohlt, vagy az önként vállalt elterelés miatt ez a vádpont később sem merülhet fel.
    Egyelőre azt sem tudni, hogy hány szakértőt és tanút hallgat majd meg a bíróság.
    A nyomozást végző dunakeszi rendőrkapitányság vezetője, Kovács László szeptember 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség befejezte a munkát, s az iratokat vádemelési javaslattal a Budakörnyéki Ügyészségnek továbbította. A rendőrkapitány szavai szerint a kábítószerrel való visszaélés vonatkozásában - tekintettel az elterelés vállalására - a nyomozóhatóság az eljárást felfüggesztette. 
    Stohl András színész-műsorvezető 2010. május 8-án hajnalban autójával Budapestről Fót felé haladva áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak, majd a mentők kiérkezését követően elhagyta a helyszínt. A baleset következtében egy ember súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Mint később kiderült, Stohl közepesen ittas állapotban vezette autóját a baleset idején, a levett vér- és vizeletmintából a szakértők tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak.
    A nyomozás során a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, hogy a színész ki(k)től szerezte a kábítószert - mondta a dunakeszi rendőrkapitány.
    A színész fegyvertartási engedélyét bevonták, az engedélyben szereplő vadászfegyvereket és lőszereket a büntetőeljárás jogerős befejezéséig lefoglalták.
    Arra a kérdésre, hogy a súlyosan sérült férfi maradandó egészségkárosodást szenvedett-e, csak az ügyészségi kezdeményezésre indított újabb szakértői vizsgálat befejezését követően lehet majd válaszolni - közölte a szeptemberi sajtótájékoztatón Kovács László.
    Az MTI szerette volna megtudni, hogy a vádiratban azért szerepel-e a ?súlyos testi sértés? megfogalmazás, mert a szakértői vizsgálat nem állapított meg maradandó egészségkárosodást, vagy azért, mert a vizsgálat végeredményére még várni kell, de hétfő délután az ügyészség illetékese nem volt elérhető.