Valamit játszik a TÁP Színház

Színpad


FIMA_FishermansFriend_TAPSzinhaz_Kamra_2.jpg
Fisherman's Friends

Szeptember 20-án, a Függetlenek Éjszakáján mutatta be a TÁP Színház szabadtéri előadását Teliholdkor az emberek olyan bolondosak címmel a Merlin Nemzetközi Színház kapuja előtt. Aki nem látta a lazán összefűzött jelenetekből álló, krízishelyzeteket felvillantó darabot, mert nem jutott be, az október 20-21-én még pótolhatja.

 
Ha már Merlin, akkor Keresők is újra, november 6-án 22 órakor. Egy kis kedvcsináló: a VIDOR fesztivál zsűrije idén Vajdai Vilmosnak adta "a legbámulatraméltóbb audi-vidi-multi-médi-kompu-techno-kultu-theatro poézisnek Halász Péter szellemében rádióra-tévére-ORTTre digitalizált opusa létrehozásáért a Konfúzió Optima Elektronika (confusio optima electronica)" díjat.
 
De lesz még novemberben Fisherman's Friends előadás is. Egyrészt november 16-án 22 órakor az Ódry Színpad Padlásán a Dunapart Platform szervezésében angol nyelven, másrészt (angolul nem beszélőknek) a Kamrában november 24-én 19 órakor.
 
Mindeközben pedig lázas próbák folynak az új bemutatóra. November végén a Kortárs drámafesztivál keretén belül mutatják be a Kuratórium munkacímre hallgató előadásukat a Tűzraktérben. A szövegkönyv jeleneteit többek között Filó Vera, Háy János, Kárpáti Péter, Kukorelly Endre, Tasnádi István, Tóth Krisztina és Vinnai András jegyzik, a rendezők névsorában pedig megtalálható - mások mellett - Anger Zsolt, Ascher Tamás, Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pelsőczy Réka és Vajdai Vilmos is.
 
A szeptemberben megnyílt Kino mozi is állandó helyszíne lesz a TÁP Színháznak. Novembertől folyamatosan játsszák majd itt a Minden Rossz Varietéket , de lesz FAKT Rap-tanóra is. Végül, de nem utolsósorban a Trafóban is lesz Valami december 8-án 22.30-kor.