Vándormadarak - A néma szemtanúk

Egyéb

A moziban különös csönd van. Nincs puskaropogás és nem üvölt technozene sem. Persze ez tükröződik az érdeklődő nézők számán is. Csak valami egészen halk surrogást lehet hallani, vagy talán csak érzékelni a hallásküszöbön éppen innen. Ahogy a tollak egymáson surlódnak, miközben egy csapat madár csendben szeli át a kék eget. Ez a hang a legjellemzőbb erre a filmre. Másként sose hallanánk meg ezt, hiszen életünk és környezetünk sokkal zajosabb annál, hogy ilyen apró neszekre felfigyeljünk.

Ez a nesz egyszerre sugall békét és megnyugvást, valamint céltudatosságot, kitartást. Mintha a világon minden rendben lenne, ezek a madarak irigylésre méltóan tudják, mit kell tenniük.
Beutazzák a világot, mert ösztöneik, génjeik ezt diktálják nekik, és nem törődnek semmi mással. Az északi sarktól a déliig, vagy az egyenlítőtől a sarkkörökig és vissza, sok faj tesz meg 1000-20000 kilométereket évente, hogy eljusson párzóhelyére és világra hozhassa utódait.
Miközben csendes zarándokútjukat róják, egyaránt van részük jóban és rosszban. Látják a világ legszebb tájait, a sivatagoktól a hatalmas hegységekig, de látják az ember által tönkretett, elszennyezett területeket is, ahol nincs már élet.
Az úton csodák és tragédiák egyaránt várnak rájuk, sokan sose érnek célba.
A festői tájak és a madarak gyönyörű és megdöbbentő képsorokkal ejtik ámulatba a nézőket. Olyan helyeket és állatokat láthatunk, melyeket ilyen megközelítésből talán még soha.

A filmben lenyűgözően közelről láthatjuk a madarakat, szinte együtt repülünk velük, akár meg is érinthetnénk őket. Máskor pedig bolygónkat láthatjuk nagy magasságokból és megcsodálhatjuk szépségét.
A filmen több mint 400 ember dolgozott 3 éven keresztül és több száz helyen készültek a felvételek. Mindez meg is látszik a végeredményen, ami az év - de lehet, hogy az évtized - legjobb természetfilmje.
Sajnálatos, hogy egy ilyen gyönyörű és értékes filmet senki sem támogat azzal, hogy olcsóbban bárki megnézhesse, így nagyobb tömegekhez jusson el a mondanivalója. Szomorú, hogy ezt a filmet megnézni ugyanannyiba kerül, mint bármelyik ereszd-el-a-hajam akciófilmet, és ráadásul csak az amúgy is borsos árú multiplexekben vetítik egyelőre.
Mert ezt a filmet látnia kéne minden gyereknek, és minden felnőttnek is. Azoknak, akik kezében a jelen és a jövő környezetvédelme és világunk jövője van. Azoknak, akik autó nélkül élni se tudnak és azoknak, akik a gazdasági jólétért feláldozzák környezetünket, és a benne élő állatfajokat.