A varázsló kertje a Nemzetiben

Színpad

(MTI) - Csáth Géza csodálatos életművet hagyott hátra, ritka az ilyen szubjektív, mély és őszinte beszámoló az ember lelkében zajló folyamatokról. Talán csak József Attilát tudnám hozzá hasonlítani - fogalmazott a darab főhőséről Jordán Tamás. A Nemzeti Színház igazgatója, az előadás egyik rendezője elmondta, hogy régóta foglalkoztatja a híres verssor színházra való alkalmazása: "az igazat mondd, ne csak a valódit".
 

varazslokertje_nemzeti_miklosmarcell_elekszilvia_jordantamas_danicszoltan_dbelo20080414004.jpg
Miklós Marcell, Elek Szilvia, Jordán Tamás és dr. Danics Zoltán pszichiáter
"Az igaz, az szikárabb, meg kell találni hozzá azokat a belső tartalmakat, amelyek a színészből is előhívják a megfelelő képeket. Ebben a főszereplő, a fiatal Miklós Marcell nagyszerű partner volt, nemcsak szépen mondja a szövegeket, hanem a szerző által átélt emóciót is közvetíteni tudja" - beszélt a munkafolyamatról Jordán Tamás.
 

varazslokertje_nemzeti_jordantamas_danicszoltan_dbelo20080414003.jpg
Jordán Tamás és dr. Danics Zoltán

Elek Szilvia szerző, a darab másik rendezője kifejtette: az előadás több rétegből áll, célja, hogy Csáth Gézát ne csak furcsa, elvont novellák írójaként ábrázolja, hanem megmutassa a művek mögött álló ember tragédiáját, a szorongást, a kétségeket, a morfinizmust és az ezzel járó szenvedést. Elek kiemelte: kevesen tudják Csáth Gézáról, hogy fiatal korától számos zeneművet komponált, de képzőművészként is rendkívül tehetséges volt, kiváló festő lehetett volna belőle. Éppen ezért döntött úgy a rendezőnő, hogy Csáth írásai mellett zeneműveit, valamint eredeti festményeit, rajzait is felhasználja a szerdán bemutatandó darabban.

 
Az előadás szakértője és a darab egyik szereplője, Danics Zoltán pszichiáter felidézte: Csáth Géza nemcsak pszichiáter volt, hanem az ember bensőjében rejtőző dolgokat is képes volt megjeleníteni, egyszerre tudományosan és művészien.
 
A darab főbb szerepeit Miklós Marcell, Bródy Norbert, Elek Szilvia, Eke Angéla és Danics Zoltán játsszák. A Csáth Géza által írt zenei betétek előadói többek között Kiss Tivadar énekművész, Gáspár Kornélia fuvolaművész, Szűts Péter hegedűművész, Elek Szilvia zongoraművész, a genfi konzervatórium vonósnégyese, valamint a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. A filmbejátszásokat Csabai Attila készítette, a díszlet és a jelmezek Vladár Csaba munkái.