Várhatóan májusban adják át a Szín-mű-helyt Szolnokon

Színpad


szolnok_szin-mu-hely_szalayferenc-polgarmester_balazspeter.jpg
 Szalay Ferenc polgármester és Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója az április 9-i bejáráson
 
(MTI) - Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója elmondta: az ötlettől a megvalósulásig mintegy kétéves előkészítés és egy éve tartó kivitelező munka előzte meg a bejárást. A direktor hangsúlyozta: igazi közösségi teret álmodtak a régi szobaszínház és a környező épületegyüttes helyére.
 
A felújítás és átalakítás teljes költségvetése a színpadtechnikával és a berendezésekkel együtt 180 millió forint lesz. Ebből egy 90 néző befogadására alkalmas kamaraszínházat, a színészek pihenését, kikapcsolódását szolgáló tizenhat műtermet és három üzlethelyiséget is kialakítanak. A műtermek a Szolnokon jelentős szerepet betöltő színészek - például Tyll Attila, Vajda László, Somogyvári Rudolf, Mádi Szabó Gábor, Czibulás Péter és Bubik István - nevét viselik majd.
   

szolnok_szin-mu-hely_belsoudvar.jpg
 A Szín-mű-hely belső udvara
 
A kamaraszínház tervezett repertoárjáról szólva Balázs Péter úgy fogalmazott: minden olyan darabnak otthont adnak e falak, amelyek elsősorban nem a tömeg-, hanem a rétegigények kiszolgálását célozzák. Ezen kívül pedig a Szín-mű-hely-ben "olyan dolgoknak kell történnie, amit a fiatalok szeretnének".
   
A beruházás eredetileg 2009 szeptemberére tervezett befejezésének csúszásáról Bor Zoltán, a Szigligeti Színház produkciós igazgatója kifejtette: a munkálatokat a közbeszerzési eljárások elhúzódása és a gazdasági válság hátráltatta. Utóbbi miatt a bankok nem hitelezték meg a fővállalkozó számára a beruházásra elnyert pályázati forrást. Így a veszprémi székhelyű Első Magyar Bérlakásépítő Kft. végül saját erőből hidalta át ezt az átmeneti időszakot és fejezi be az építkezést - tette hozzá.