| A Macskajáték (1969) egy örök emberi probléma, a szerelmi háromszög nem szokványos variánsa, a tizenévesek lángoló szerelmi csatározása helyett a darab középpontjába az időskori szerelem kerül. A Pécsi Harmadik Színház előadásáról inkább lehet méltatást írni, mint kritikát. Vári Éva miatt, Tordai Teri miatt, Vincze János rendezése miatt, de mégis inkább Vári Éva miatt. Vári Éva Orbánnéja megrendítő, komikus, nem véletlen, hogy rá építette Vincze János Örkény tragikomédiáját. Örkény István így ír a Macskajáték előtt Orbán Bélánéról: "E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságoktól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával, s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét mindenkire ráerőszakolja a világra." Vincze tiszteletben tartja Örkény szándékait, bár módszeresen kiirtotta a Macskajátékból a férfiakat, csak a legszükségesebb jelenetekben láthatunk egyetlen hímnemű emberpéldányt, a Férfit, akiért a harc dúl, Csermlényi Viktort (Ujlaky László). A Macskajáték a nők drámája lett. Örkény így jellemzi özvegy Orbánnét: "Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége." Vári Orbánnéját ezért lehet szeretni, mert végletes és emberi. |
 |
 |
|
| Vári Éva | A plakát | |
| Az előadás megoldatlan problémáját Csermlényi figurája jelentette, egyszerűen vannak szerepek, amelyeket ma nem lehet megfelelően kiosztani. Ujlaky eljátssza, amit el tud játszani, míg Vári Éva özvegy Orbánnét alkatilag hordozza, a néző kiszolgáltatottja a színésznőnek, addig Újlaky játszik. Merészebb lett volna az utolsó férfiszerepet is kihúzni a darabból, s egy homogén női Macskajáték variációt bemutatni. Ujlaky egyetlen jelenetben magasztosul Csermlényivé, fellépésre készülődve, amikor ünneplő nadrágja lecsúszik, egy szál trikóban, alsónadrágban, s zoknitartóban magyaráz, akkor végre tényleg visszataszító, gátlástalan nagydarab figura, pont olyan, amilyet Örkény szövege igényel. Ez a jelenet az előadás csúcspontja. A színpad három pontján, a három szobát jelző bútorok között öltözködő szereplők, mintha egy Mozart opera fináléjából csöppentek volna ide. A jelenetben nem könnyű eldönteni, hová nézzünk, akkora részletgazdagsággal, s a legaprólékosabb realizmussal él Vincze, a nézőtéren mindenki csak forgatja a fejét Tordai Teri Paulájáról Csermlényire, özvegy Orbán Bélánéra, és csak ide-oda, ahová éppen csapdos a figyelem az ingerözönben. |
 |
| Tordai Teri - Vári Éva |
| Vincze rendezése Vári Orbánné alakítása köré építette a Macskajátékot. Ez az előadás egy színész emberi képességei felszabadításán alapul, az "orbánnéság" a színésznő mozgásán éppúgy megmutatkozik, mint állandó perlekedésén, apró helyzetgyakorlatszerű játékokban, s mindez koordináltan, egy irányba halad. Vári mozgásában hordozza Orbánné érzelmeit, amelyet megerősítenek Örkény dialógusai. Vincze rendezése megengedi, hogy a szavak hassanak, engedi, hogy az érzelmek nevetéstől a sírásig csapongjanak. Amíg Orbánné szerepe Vári Éva után kiáltott, addig Tordai Teri már nem először alakítja Paulát, a pécsi előadásban a habos dáma ellenpontozta Orbánné plebejusságát, az előadás másik csúcspontja az ő kettősük volt, a koncert utáni telefonbeszélgetés jelentette a fordulatot, Orbánné sorsszerű szenvedéseinek kezdetét, amelyet poénok sorával árnyalt Örkény: "Úgy félek, hogy a fogsoromat se merem kitenni." (Paula). Szakács Eszter Gizája steril, polgári, fegyelmezett, hibátlan, viszont a színésznő filmes eszköztárral dolgozik, néha halvány. Töreky Zsuzsa Egérkét nemcsak együgyűségében fogta meg, hanem egy végtelenül tompa, szürke, fantáziátlan, csúnya középkorú nőt láthattunk a színpadon az egykori szende naivákat játszó színésznőtől. Bereczky Júlia Cs. Bruckner Adelaidaként felejthetetlen az erőteljesen taszító örökös operaházi tagként, már-már elviselhetetlen, viszolyogtató a hanghordozása, vérlázító, ahogy botjával bökdös, lesajnálón kedveskedve-károgva felvihog, mintha csak egy meséből lépett volna ki, annyira erős karakter. |
 |
| Ujlaky László |
| A Macskajáték tárgyi világa, a jelmez (Pilinyi Márta), a ma divatos hatvanas évek retro világát idézi. Ez az előadás a 60-as, 70-es években indult alternatív színjátszás értékeit viszi tovább, illeszkedik Vincze Örkény sorozatába, mely még 1980-ban a Pisti a vérzivatarban című darabbal indult, s ezt megelőző "utolsó" eleme a Tóték volt. Az előadás sikerét jelzi a hozsannázó kritikai fogadtatás mellett az is, hogy a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába is bekerült az előadás. Ha jó napot fognak ki a színészek, s fennen szárnyal az előadás, s ha a Göncöl szekér rúdja is úgy áll, akkor semmi másra nem lehet figyelni - apró bakik a színpadon, orrtúró balszomszéd -, mert megszületik valami, amit főképp csak az esztétika tankönyvekből ismerünk, s ott is csak vitáznak róla, s szinte megfoghatatlan, mi az. Én sem tudom, mi az, csak megtapasztaltam, mi is az a katarzis.
Fotó: Lipics Zsolt |
