Varró Dániel - Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen

Színpad

A Budapest Bábszínház 2005. szeptember 23-án Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral közösen, A fából faragott királyfit adták elő, hatalmas sikerrel.
Kossuth-díjasok találkozója volt a produkció: Bartók Béla művét Kocsis Zoltán vezényelte, Balázs Béla történetében Erdős István a királyfi, Szakály Márta a királylány. A fából faragott királyfit - a nemrég hetvenedik születésnapját is ünneplő - Gyurkó Henrik játssza.
Ami utal arra is, milyen hosszú sorozat áll e produkció mögött. Megannyi világjáró szereplés volt a négy évtizeddel ezelőtti bemutató óta. A tervező Bródy Vera azóta Párizsban él. A rendező Szőnyi Kató már a halhatatlanok mennybéli társulatához szegődött.
 
A Túl a Maszat-hegyen verses meseregény az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, kicsik- nagyok kedvenc olvasmánya. A siker titka Varró Dániel különös költői tehetségében rejlik. Egyfelől, gyermeki énjének köszönhetően, gyermekmódon láttatja hőseit, nem felejtve el a gyermeknyelv és humor sajátosságait sem. Másfelől, a felnőtt olvasók örömére, irodalmi allúziókból építi, alakítja költői szövegét.

Varró Dániel a Budapest Bábszínházban debütált színpadi szerzőként, négy évvel ezelőtt mutatták be A csoda című bábjátékát.
A Túl a Maszat- hegyen bábmusical, nem színpadi adaptációja a könyvnek, hanem a mű alapszituációjában rejlő drámai- színpadi lehetőség továbbgondolása, egy újfajta, komplex bábszínházi forma segítségével.

 
Az előadás zeneszerzője Presser Gábor, aki hosszú évek után írt most teljes estés színpadi zenét. Hamarosan megjelenik a Túl a Maszat-hegyen kalandlemez, amelyen, a bábszínházi színészeken kívül, Kútvölgyi Erzsébet, Oláh Ibolya, Benedek Miklós, Geszti Péter, Soma, valamint Presser Gábor énekel. A Budapest Bábszínház előadásán a lemez dalai hangzanak el.
 
Muhi Andris budai kisiskolás, a szokásos szülői meseolvasás után nehezen alszik el; álmában maga is belekeveredik az olvasott mesébe, mert a mese hősnője, Maszat Janka éppen tőle kér segítséget.

A tiszták és a pacák örök harcának véletlenül részesei lesznek, a se nem tiszta, se nem sáros, az ősmaszatosságban élő Maszat-hegyiek, akik a két világ között élnek boldogan az ősmaszatban. S hogy a világon, így a Maszat-hegyen is, a tiszták vagy a sötét-lucskos pacák uralma következik, az, az ősi jóslat szerint egyértelmű: aki a hétéves születésnapján "birtokolja" Maszat Jankát, a királylányt, azé a győzelem.

Muhi Andris átkel száz veszélyen, száz kalandon, hogy megmentse álombeli barátnőjét. Árulás, kaland, kalózhajó, börtön és néhány jó barát kíséri útján, és végül övé a győzelem és Janka köszönete.

 
VARRÓ DÁNIEL - PRESSER GÁBOR

TÚL A MASZAT-HEGYEN
zenés kalandjáték 2 részben
6 - 99 éves korig

SZEREPLŐK

MUHI ANDRIS - KOVÁCS JUDIT
MASZAT JANKA - ELLINGER EDINA
NÁTHÁS ANGOL KÖLTŐ - ÁCS NORBERT
BABAARCÚ DÉMON ÉS NAGY ZSIRÁFMADÁR - SEMJÉN NÓRA
MAKULA BÁCSI - GYURKÓ HENRIK/TESZÁREK CSABA
SZEPLŐTLEN SZILVIA - RADICS RITA
JÓ PALI KALÓZ ÉS BÚS, PIROS VÖDÖR - KEMÉNY ISTVÁN
PACAKIKIÁLTÓ - CSÁK ZSOLT
PACA CÁR ÉS PARTVIS ATTILA - BASSA ISTVÁN
MORZSÁNYI GÉZA - TESZÁREK CSABA
BALERINA ÉS ELEFÁNT - RUSZ JUDIT

TAKARÍTÓK , KALÓZOK, UDVARHÖLGYEK, PACASZÖRNYEK, BADAROK

TERVEZŐ: GROSSCHMID ERIK
ANIMÁCIÓ: KOVÁCS IVO/ SZOBOSZLAI ESZTER
DRAMATURG: DOBÁK LÍVIA
KOREOGRÁFIA: NEMES ZSÓFIA
ASSZISZTENS: BÁNKY ESZTER ÉS GIMESI DÓRA

RENDEZŐ: KOVÁCS GÉZA MV.

BEMUTATÓ: 2005 10 07.

FOTÓ: IZSÁK ÉVA