Vasziljev golgotajárása

Átszervezés - ezzel az eufemisztikus szóval illették Moszkvában Anatolij Vasziljev színházát, a Drámai Művészet Iskoláját, az orosz színház (és színházépítészet!) fellegvárát. A világ színházának egyik legnagyobb, ma élő alkotóját, Vasziljevet egyszerűen menesztették színháza éléről.

 

Az orosz színházi szakma hallgat, az SZTD (Szojuz Tyeatralnih Gyejatyelej - Színházi Dolgozók Szövetsége) nem adott ki állásfoglalást ezzel kapcsolatban. A szakma fél ujjat húzni az önkényes, bizánci hatalommal és városvezetéssel. Nemrégiben azonban a Szövetség elnöke, az ismert, nagytekintélyű színész Alekszandr Kaljagin felszólalt Vasziljev védelmében és elítélte a városvezetés zaklatását a művésszel szemben.

 

 

A hatalommal való rossz viszonya nem új keletű. A nagy művész sohasem volt jó viszonyban vele (gyanús is lenne, különösen Oroszországban), legfeljebb elfogadta jótéteményeit.

 

Vasziljev első színházi épületét 1986-ban kapta, a Povarszkaja utcában egy pinceszínházat, ezt nevezték Első Stúdiónak. Hosszú évek lobbija és kilincselése után 2001-ben készült el a második épület a Sztretyenka utcában, a hatalmas, Vasziljev színházi álmait és vágyait beteljesítő, igen költséges épület. Az épületben több (féle) társulat működött, drámai, zenés és tánctagozat, minthogy Vasziljev egy önálló iskola létrehozását tervezte. A nagyszerű tér az elmélyült munkát, kutatást, tanulást, hosszú próbafolyamatokat szolgálta, és nem utolsó sorban persze előadások bemutatását is. Kolostor - mondták egyesek. Iskola - mondta Vasziljev. Vasziljev büszke volt színházára, saját alkotásának tekintette, olyan egyedülálló térnek, amely a Kelet és Nyugat spirituális tereit, színházi hagyományait egyesíti. Semmilyen mesterséges technika nem épült bele: a legnagyobb terem padlata alatt például több ezer (japán no-színházban használatos) hangkorsó volt, ami a terem egyedülálló akusztikáját biztosította.

 

A színház építtetője (és tulajdonosa), a főváros azonban szinte az épület megnyitása után elégedetlenkedni kezdett. A főpolgármester Luzskov állítólag egy este elment a színház mellett, aminek ablakai sötétek voltak, másnap kijelentette, hogy nem azért épített 27 millió dollárért (különböző források különböző számokat említenek) Vasziljevnek színházat, hogy esténként ne játsszon. Vasziljev azonban mindig azt állította, hogy színháza műhely, és nem repertoár színházi gyár. Hiszen éppen ez elől menekült.

 

Anatolij Vasziljev most önkéntes száműzetésbe vonult Franciaországba Úgy tűnik, nem maradt más eszköze. Előbb az Első Stúdiótól fosztotta meg a főváros, mondván, hogy minek neki két színházépület (az épületet befogadószínházként kívánta üzemeltetni).

2005 óta Vasziljev elkeseredett küzdelmet folytatott a várossal, az Első Stúdió épületéből sokáig nem vonult ki. Amikor múlt nyáron megtagadta, hogy elhagyja a színházat, válaszként a Sztretyenka utcai igazgatói állásából menesztették. Átszervezés címén egyik napról a másikra Vasziljev új színházának élére új művészeti vezetőt neveztek ki, egy teljességgel ismeretlen színházi embert, Alekszei Malobrodszkijt. A hatalom részéről a legócskább taktika az volt, hogy az épületet felajánlotta Pjotr Fomenko (szűkké vált) stúdiójának, a jeles, Vasziljevnél idősebb rendezőnek, de Fomenko kategorikusan elutasította, hogy a piszkos játékban részt vegyen.

 

A főváros kulturális bizottsága pedig azt találta érvként felhozni, hogy gazdaságilag a színház nem nyereséges. (Oroszországban, akárcsak Magyarországon sem, egyetlen, az állam által fenntartott színház sem lehet nyereséges mindaddig, amíg jegyárait nem emeli a jelenlegi tíz- vagy ötvenszeresére.) Múlt év végén Vasziljev leszögezte: nem kíván többé orosz színházban vagy orosz környezetben dolgozni.
Minden a régi: cári önkény, szovjet módszerek.

Riport a magyarkanizsai találkozóról: 
Igyekszem nem megfordulni