Végső búcsút vettek Bánffy György színművésztől

Színpad

(MTI) - Az életének 84. évében, szeptember elején Korfun elhunyt színművészt a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatták a temető Makovecz-terme előtt.

   
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere Bánffy Györgytől mint színművésztől, nyelvőrtől, nevelőtől és politikustól is búcsúzott. "Thália papja volt, a szó nemes értelmében. Elhivatottsággal és kivételes tehetséggel" - emlékezett a kerület díszpolgárára.
   
A polgármester kiemelte: a Kossuth-díjas színművész nagyszínpadon, stúdiópódiumon vagy falusi művelődési házakban egyaránt fontosnak tartotta, hogy "igénnyel formált alakjaiban megkeresse, felmutassa az emberi arcot". Mint küldetéses nevelő ugyanilyen elhivatottsággal küzdött a tudás, a műveltség becsületéért, a fásultság, az igénytelenség ellen - méltatta Bánffy Györgyöt.
   

Láng Zsolt a színművész politikai pályájáról is megemlékezett: mikor a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján két cikluson át az Országgyűlésben tevékenykedett, Bánffy nemcsak tanúja, de alakítója is lehetett a történelmi eseményeknek. "Nagyhatású felszólítása 1989 őszén a parlament feloszlatására és az új választások kiírására örökre helyet kapott az újkori história lapjain" - fogalmazott a II. kerület polgármestere.

   
Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke gyászbeszédében hangsúlyozta: Bánffy György élete és minden cselekedete a keresztény tanításon nyugodott, és ahhoz hűen "megszázszorozta mindazt, amit rá bíztak".
    
A színművész egész életében felelősséggel ápolta anyanyelvét: a szép beszéd, a tiszta gondolat és a hazaszeretet számára egy tőről fakadtak - szögezte le Elekes Botond.
   
Mint a NEFMI kabinetfőnöke elmondta, Galilei, Dózsa vagy Széchenyi István alakja mind Bánffy György emlékezetes drámai alakításai közé tartoznak, de érdemes számon tartani játékos, komédiás szerepeit is.
   
A színész kollégák nevében búcsúzó Újréti László szintén megemlékezett barátja számos kiváló alakításáról, kiemelve a számára legemlékezetesebbet: Székely János Dózsa című drámáját. Mint a József Attila Színházban évtizedekig Bánffy György mellett dolgozó színművész elárulta, nemcsak kollégájának játéka, hanem verbális alakítása is lenyűgözte őt.
   

Bánffy Györgyöt családtagjain kívül sok száz barátja, pályatársa, tisztelője kísérte utolsó útjára.