A velencei kalmár Keszthelyen

Színpad

(MTI) - A színházi rendezvénysorozat keretében július 24. és augusztus 10. között tíz alkalommal láthatja a közönség a Festetics-kastély múzeumparkjában a darabot, amely a fővárosi Centrál Színház első bemutatója lesz az új évadban, októberben.
 

velenceikalmar_centralszinhaz_simonkornel_haumannpeter.jpg
Simon Kornél és Haumann Péter

A címszereplőt, Antoniót Simon Kornél játssza, Shylock, az uzsorás szerepére Haumann Pétert nyerte meg Puskás Tamás rendező, a gazdag hölgy, Portia szerepében pedig Kovács Vandát láthatja a közönség. A Shakespeare-darabokra jellemző bohócot, Lanselót Magyar Attila alakítja.

 
A zenei betétek a jazzélet egyik ismert formációja, a Harcsa Veronika Quartet élő előadásában szólalnak meg: a drámai pillanatokat érzékeny, derűs muzsikájukkal oldják fel.
  
A Keszthelyi Nyári Játékok műsorába most két év kihagyás után választottak ismét Shakespeare-művet, amit a közelmúlt történései tettek igazán aktuálissá - mutatott rá Puskás Tamás megjegyezve, hogy a gyűlöletbeszéd és az erőszak lassan a közéletünk megszokott részévé vált. A velencei kalmár meséjében a gyűlölet természetrajzát vázolják fel, rámutatnak a közös felelősségre, és arra, hogy a megvetés szülte erőszakkal szemben nincs más fegyver, csak a humor, a zene és a szerelem.