Véletlen - Szabó Réka legújabb produkciója

Egyéb

Az L1 a magyar kortárs táncélet meghatározó, négy éve működő alkotóközössége. Tagjai - többek közt Berger Gyula, Szabó Réka, Hargitay Ákos, Gál Eszter és Mészöly Andrea - egymástól függetlenül, illetve együtt is létrehoznak előadásokat. Közülük többen is részt vesznek a két új, különálló produkcióban: a Véletlenben és a Szabadesésben.

A kortárs tánc egy újabb szeletkéjét és a benne rejlő lehetőségeket vitte színre Szabó Réka és csapata szeptember 25-én a MU Színházban. Tíz év táncosi múlttal a háta mögött, Szabó Réka 1995 óta koreográfusként is dolgozik, emellett matematikusként szerzett egyetemi diplomát. Már régóta foglalkoztatja a matematika és a tánc színpadi megjelenítésének problémája, amelyet a Véletlen-ben sikerült is megvalósítani.
Két fiú és négy lány táncolta be a pódiumot, valamint a színpad előtérében elhelyezett asztalnál tartotta előadását Vancsó Ödön, aki a véletlent boncolgatta tudományos síkon, alátámasztva számos kísérleti eredménnyel: többek között a zenei hangok sorrendjének véletlenszerűségeivel és a dobókockával történő dobások sajátosságaival.

Eközben a táncosok: Ladjánszki Márta, Csákvári Gyula, Száz Dániel, Kopeczny Kata, Jarovinszkij Vera és Szabó Réka egyéni és közös táncokba kezdtek, bizonyítva a szóban elmondottakat. A koreográfiára jellemző volt, hogy periodikusan visszatért egy adott kiindulóponthoz: felsorakoztak a színpad egyik oldalán és akképpen folytatódott mozgásuk, amit a közönségtől kérdezett számra kiválasztott zene indukált.

Két részlete igazán tetszett a produkciónak, amikor az összes táncos egy-egy dinamikus - már-már populáris - zenére együtt mozgott megkapó pozíciókban, a szaggatott előadás folyamatában. A prózai részek felszabdalták az előadás menetét, bár valószínűleg ez volt a cél. Tarka színfoltja volt végig az előadásnak - az olykor komor hangulatban - a Pillangó által készített jelmezek. Rikító rózsaszín, narancssárga, világoskék és vörös dominált a táncosok ruházatában.
Korán érkezettként bepillanthattam a próba jeleneteibe is, mely különös élmény volt. Hihetetlen rugalmasság, izomjáték, kidolgozott mozdulatsorok és bohókásan közvetlen viszony, ugyanakkor koncentráció és ráhangolódás uralkodott a táncosok között.

A MU Színház idei évadában, a közeljövőben hat alkalommal látható Szabó Rékáék Véletlenje. Szeptember 26-27-28-án, illetve november 7-8-9-én este nyolc órától. Míg az első három előadáson Vancsó Ödön lesz az előadó, addig a következőkben Mérő László fejtegeti majd a véletlen sajátosságait.

Fotó: Hapák Péter

MU Színház