Vendégjátékok a tatabányai színházban

Színpad

 

(MTI) - Az Országalma bemutatóját november 13-án tartják. A darabot Kárpáti István, a szerző fia rendezi. A történetben Mátyás király álruhában feleségül vesz egy cigánylányt, majd a lakodalomból felébredve hazamegy, törvénytelen fia később királynak adja ki magát és ebből bontakozik ki a történet a látszatról, a hazugságról és a mesei valóság igazáról - tette hozzá Harsányi Sulyom László.
    Az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátékaként a több díjat elnyert Csörgess meg! mobil revü látható, a Katona József Színház A hős és a csokoládékatona című darabját játssza Tatabányán, a Szegedi Kortárs Balett pedig a Szentivánéji álommal szerepel a Jászai Mari Színházban.
    Az igazgató elmondta: ez az első teljes év a felújítás után az intézményben. A finanszírozás nem követi azonnal a közel háromszorosára bővült létesítmény igényeit, ezért az őszi évadban komoly takarékossági intézkedéseket kellett bevezetni a színházban.