Vendégségben Budapesten

Színpad


TamasiAronSzinhaz_Banffytarsulat_Julia_George_es_Lennie.jpg
George és Lennie

A külhoni magyar színtársulatok számára budapesti bemutatkozási lehetőséget biztosító sorozat programjában kivételesen szerepel egy nem hivatásos együttes. Szlovéniában nincs magyar színház, de Lendván a Bánffy Társulat megalakulásával az első lépések - vajdasági

színházművészek segítségével - megtörténtek.
 
Göncz László Olvadó jégcsapok című regényének színpadi átiratában Kiss László életén keresztül a közép-európai nemzeti kisebbségek sorsa rajzolódik ki. A május 20-án fél nyolcas kezdéssel, a Thália Színház Új Stúdióban bemutatandó darabot az újvidéki Puskás Zoltán rendezte, a dramaturgiai munkát Gyarmati Kata végezte, a főszerepet a szabadkai Mess Attila alakítja.
 
A Tamási Áron Színházat romániai és magyarországi viszonylatban is az egyik legjobb társulattal rendelkező magyar színházként tartják számon, ezt az utóbbi években elnyert szakmai díjak, állami kitüntetések, UNITER-jelölések és elismerések, fontos fesztiválmeghívások és szakmai folyóiratokban megjelent méltató cikkek egybehangzóan bizonyítják.
 

TamasiAronSzinhaz_Banffytarsulat_Julia.jpg
Júlia

A Júlia című monodrámában (május 25. 19:30, Thália Színház Új Stúdió) Visky András író, dramaturg, a kortárs erdélyi irodalom meghatározó alakja szülei (és saját) élettörténetét dolgozza fel. A darab a túlélés, az elvehetetlen belső szabadság drámája, melyben az erdélyi magyarság közelmúltjának néhány rettenetes állomása elevenedik meg. A monodrámát Ruszuly Éva először 2005 nyarán játszotta vizsgaelőadásként a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, ezt követően készült el Bocsárdi László rendező közreműködésével a darab Tamási Áron színházbeli előadása.

 

TamasiAronSzinhaz_Banffytarsulat_Yvonne.jpg
Yvonne, burgundi hercegnő

A legnagyobb várakozás minden bizonnyal Bocsárdi legújabb rendezésének, Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjének bemutatóját (május 26. 19:30, május 28. 19:30, Nemzeti Színház - Kaszás Attila terem) övezi majd, mely az idei POSZT versenyprogramjában (június 5-6. 19:30, Pécsi Nemzeti Színház) is szerepel. A műben elsősorban a generációs lázadások problematikája és a társadalmi szabályok ellen feszülő egyéni szabadság kérdése jelenik meg. De Fülöp herceg szabadságvágya a társadalmi normák kötöttségein túl az ösztönök és az emberi természet korlátait is feszegeti, hiszen az etiketthez idomított világban egyetlen ember kiismerhetetlensége ezernyi bűnt, titkolt szenvedélyt és tisztességtelen vágyakozást hoz a felszínre.

 
John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író világhírű regényei (Egerek és emberek, Érik a gyümölcs, Kék öböl, Égi mező, Szeszélyes autóbusz stb.) megrázó kortörténeti dokumentumok egy népcsoport gazdasági-társadalmi gyökerű vergődéseiről a múlt század harmincas éveinek gazdasági válság sújtotta Amerikájában.
 
A George és Lennie című előadás (május 27. 19:00, Thália Színház) forgatókönyve e művek motívumaira, részleteire építve egy mai történetet mesél el két fiatalemberről, akik megpróbálják letrehozni álmaik élhető valóságát: kemény munka árán megtakarított pénzükből egy tanyát szeretnének vásárolni, ahol végre önmaguk urai lehetnek. Az álmok útján aztán, az illúzió könnyelmű káprázata és a valóság könyörtelen érdessége között egyensúlyozva, barátok és ellenségek "fogságában", a bizonyosság helyett kérdések születnek: mi történik a becsülettel, hűséggel, a nemes indulatokkal, az egyéniséggel, szeretettel és gyűlölettel? Mi történik a barátsággal? Miért lesz a kettőből: egy-egy? Barabás Olga rendezésében Nagy Alfréd és Mátray László jut főszerephez.