Vérbő reneszánsz komédia Pécsett

Színpad


vidnyanszky_attila_x.jpg
Vidnyánszky Attila

A közel 15 éves múltra visszatekintő, Vidnyánszky Attila által kárpátaljai színészekből létrehozott társulat mára a magyar színházi élet megkerülhetetlen részévé vált. Ezt bizonyítja a számtalan színházi díj és elismerés is.

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásai összetéveszthetetlenül egyéni, a kifinomult és intenzív színészi játék szerves egységén alapuló esztétikát képviselnek, amely lehetőséget ad a társulatnak, hogy egymástól térben és időben igencsak messze álló történeteket jelenítsen meg sajátos ízekkel fűszerezve, mégis egy karakteresen felismerhető színházi formanyelvből építkezve.

A Dekameron első változatát 15 évvel ezelőtt láthatták a nézők Zsámbékon. Ekkor csodálkozhattunk el először a beregszásziak különös tehetségén. Ezután indult el az a páratlanul sok előadást jelentő magyarországi "vándorszínház"-sorozat, mellyel folyamatosan járták az utakat.

 
"A Dekameron szereplői számára menekülés ez a pestisből, a realitás szörnyűségeiből. Számunkra is, akik az előadást csináljuk. Menekülés egy másik világba, a játékba, a színházi mesék világába, ahol hitünk szerint megőrizhetjük magunkat tisztának, hisz ez az egyetlen lehetőség a túlélésre" - véli Vidnyánszky.