Veronai énekverseny magyar győztesekkel

Színpad

Veronában, a 2005. januárjában rendezett Nemzetközi Don Giovanni Énekversenyen a Magyar Állami Operaház három művésze is díjat szerzett. A megmérettetésen Bakonyi Anikó Donna Anna, Bretz Gábor Leporello szerepét nyerte el, Mitilineou Cleo pedig a zsűri különdíját kapta meg.
A nemzetközi énekverseny az UNESCO támogatásával jött létre, előválogatóit többek között Sanghajban, Moszkvában, New Yorkban, Münchenben, Fokvárosban és Budapesten rendezték.
Az idei versenyt Mozart Don Giovanni című operájának szerepeire írták ki, a részvétel alsó korhatára 20, felső korhatára 34 év volt. Az első fordulót követően 50 énekes - köztük hatan a budapesti dalszínházból-, jutott a középdöntőbe, s minden szerepre 6-7 jelentkező volt.

A veronai döntőbe 20 művész került, négyen voltak köztük a Magyar Állami Operaház művészei. Zerlina szerepében lépett pódiumra a ciprusi születésű, görög énekesnő, Mitilineou Cleo, aki évek óta él Budapesten, s már második szezonját tölti az Operaház szerződtetett énekeseként, a dalszínház stúdiósai közül pedig Bakonyi Anikó Donna Annát, Molnár Levente Don Giovannit, Bretz Gábor pedig Leporellót alakította.

Végül a versenyt, amelynek 11 tagú grémiumában Szinetár Miklós, az Operaház intendáns-főigazgatója is helyet foglalt, kilencen nyerték meg, és a zsűri több különdíjat is kiosztott. Don Giovanni szerepét az olasz Gabriele Ribis kapta, Donna Annát Bakonyi Anikó, Don Ottaviót a kínai Yang Yang, Leporellót Bretz Gábor, Donna Elvirát az orosz Natalia Mouradymova, honfitársa, Dimitry Sarnikov, pedig a Komtúr szerepét nyerte el. Masettót a kínai Yang Shen kapta, Zerlinából pedig két legjobbat is találtak, a botswanai Angela Kerrisont és a kínai Wei Huangot. A különdíjasok között volt Mitilineou Cleo is.

A győztesek 2005. január 17-én este, a Veronai Operában adták elő Mozart operájának félig szcenírozott változatát a zsűri elnökének, Gianfranco de Bosiónak a rendezésében. A koncertet rögzítették, és egy lemezkiadó már jelezte szándékát, hogy szívesen készítene CD-t a hangfelvételből.
A Magyar Állami Operaház vezetőségének tagjai, akik a budapesti előválogató zsűrijét alkották, a hat továbbjutott művésznek hazai fellépési lehetőséget is biztosítanak. Bakonyi Anikó, Mitilineou Cleo, Bretz Gábor, Molnár Levente, Molnár Zsolt és Szappanos Tibor a budapesti dalszínház következő szezonjában két Don Giovanni-előadáson léphet a magyar közönség elé, s így itthon is megmutathatják tehetségüket, rátermettségüket és felkészültségüket. (Mitilineou Cleónak ebben az operában egyébként már többször tapsolhatott a budapesti közönség, hiszen több mint egy esztendeje rendszeresen énekli a Kesselyák Gergely rendezte Don Giovanni Zerlináját.)