| Kardos László fordításának felhasználásával a színpadi változatot Vörös Róbert és Telihay Péter készítette. Mindezt elöljáróban azért szükséges hangsúlyozni, mert helyenként volt olyan érzése a nézőnek, hogy mintha az elhangzottakat nem Shakespeare írta volna. Mindez persze még nem lenne nagy baj, ettől lehet egy Othello előadás hiteles, mához szóló. Csakhogy amikor megjelenik Czapkó Antal mint Othello, a mór, a tábornok Velence szolgálatában, akkor picikét elbizonytalanodunk. Ott áll egy két méter magas, langaléta, rövidre nyírt hajú, fehér bőrű fiatal srác, mai öltözékben, lezser, macsós mozgással, akit nézhetnénk akár olimpikonnak vagy valamiféle Nagy Ő-nek is. Csak hát mi tragédiát jöttünk nézni, feketében és fehérben. Shakespeare-nél a fekete a bűn, a fehér az erény. Othello kívülről fekete, belülről fehér. Jago épp fordítva. |
 |
| Hazai színháztörténeti közhely: Ádám Ottó 1973-ban úgy rendezte meg az Othellót, hogy az előadás Jágóról szólt. Bessenyei Ferenc, akire már szinte ráégett az 1954-es legendás színházi előadás emléke, 1973-ban egyszer csak azt vette észre, hogy már nem ő a főszereplő. Nos, így van ez most is: a nézők többsége, ahogy hírlik, Szolnokon és Budapesten is Alföldi Róbert Jagójára volt kíváncsi. Mint ahogy a Tragédia Luciferje, úgy Jago is jól áll Alföldinek. Másképp fogalmazva: az elmúlt bő egy évtized alatt mint színész, mint rendező nagyon jól ráérzett az alattomos, a fondorlatos, gyűlölködő, ugyanakkor önmagát is kigúnyoló lelkek hiteles felmutatására. Minden bizonnyal csábította a szerep, s annak ellenére sem tudott nemet mondani a kihívásra, hogy a bemutatóra készülve párhuzamosan két fővárosi rendezést, nem is akármilyeneket elvállalt. (Eötvös Péter A balkon című operáját a Fesztivál Színházban és a Sade márki 120 napját a Bábszínházban - A szerk.) |
 |
 |
|
| Alföldi félelmetes Jago: szerepformálásában benne van a mai kis senkiházi karrieristák törtetése éppúgy, mint a cselszövők mindenre elszánt aljassága. Egyes jeleneteknél olyan hőfokon izzik, hogy a néző már-már attól tart, hogy pillanatok múlva önmagát veszejti el. Ez a féktelen hevület azzal is magyarázható, hogy Alföldinek nincs valódi partnere. Pedig lehetne, mert Telihay Péter olyan kiváló munkatársakra talált Menczel Róbert díszlettervező és Zeke Judit jelmeztervező személyében, akik kortalanra komponálták a jeleneteket. A magasba emelkedő vastraverz lépcsők, a színpadot átszelő, előre-hátra mozgatható, filmesektől kölcsönzött fártkocsi jó lehetőséget ad a nagyszámú szereplők mozgatására, vagy az intim ágyjelenetekre. |
 |
| Telihay ki is használja a lehetőségeket, melyek aztán néha már túlburjánzanak, s elsikkad a shakespeare-i mondandó, a valódi jellemek ütköztetése. Ahogyan nagyon is mai, erőtlen Desdemona Gubik Ági, úgy Dévai Balázs Cassiója vagy Harsányi Attila Rodrigója sem az igazi. Viszont telitalálat volt Velence hercegét, Brabantiót Császár Gyöngyire bízni. Az előadást mindvégig a szabadkai hegedűvirtuóz, Lajkó Félix zenéje kíséri. Lajkó muzsikájában nekünk szól, mert éppúgy felidéződik a Kárpát-medencei magyar, szerb, román népzene, mint a balkáni romák dallamvilága - de mégis egyetemes értékeket képviselő zene. Fotó: Katkó Tamás |
