Vidnyánszky Attiláé a Meyerhold-díj

Színpad


VidnyanszkyAttila_D__OB20080917039.jpg
Vidnyánszky Attila

A Csehov Három nővér című darabjából készült produkciót a moszkvai színházi szakma kitüntető érdeklődése mellett kétszer játszották el a beregszászi színészek, a második előadást szakmai beszélgetés követte Vidnyánszky Attilával, akinek ez alkalommal adták át a Meyerhold-díjat.

 
A Meyerhold Központ művészeti vezetője, Valerij Fokin 2006 óta hív meg intézményébe híres, pályafutásuk csúcsán lévő rendezőket, akik új utakat, formákat kereső színházi törekvéseikkel arattak sikereket. A találkozók programjába tartozik a meghívott (és ekkor Meyerhold-díjjal kitüntetett) rendező valamely előadásának bemutatása, szakmai beszélgetések az alkotóval, kiállítások, a művész más előadásainak videóprezentációja.
 
Az első találkozón Krzystof Warlikowski, lengyel rendező mutatkozott be Krum című előadásával, amely a krakkói Teatr Staryban készült. A második Meyerhold-találkozón a Comédie Francaise művészei mutatták be Heiner Müller Quartettjét Matthias Langhoff rendezésében. A harmadik találkozónak Krystian Lupa volt a főhőse a Zarathustra című krakkói előadással. Az idei díjkiosztón pedig a beregszászi társulat és Vidnyánszky Attila szerzett babért.