Vidor Fesztivál

Színpad

Szeptember 3-án kezdődik az országos seregszemle, és a zsűri, melyet Fábri Sándor vezet, 11-én a díjkiosztó gálán hirdeti ki a végeredményt, hogy melyik is az év legvidorabb vígjátéka Magyarországon. Idén is hét nagyszínpadi és hét kamaraszínházi produkció kerül bemutatásra. Most is fővárosi társulatok lesznek túlsúlyban. Elsőként a Radnóti Miklós Színház játssza a Szilvia, a K című Albee-színművet Udvaros Dorottya és Szervét Tibor főszereplésével. A későbbiekben a Vígszínházból a Sylvia, az Örkény Színházból a Különóra és A kopasz énekesnő, a Katonából a Művészet, az Új Színházból a Még egyszer hátulról látható a nagyszínházban. A kamarában Galla Miklós estjével kezdődik az előadás-sorozat, majd Pintér Béla és Társulata lép fel a Népi rabléttel, a Magyar Színház a Csütörtöki hölgyekkel, a Komédium a Lieselotte és a május című darabbal, a Buda Stage a Kocsonya Mihály házasságával. Vidékről a Pécsi Harmadik Színház a Sóska, sült krumpli című Egressy Zoltán-színművet hozza el, az egriek pedig az Otello Gyulaházán című zenés vígjátékot. A kecskeméti társulat két színjátékkal is vendégszerepel, a Meglőttük a fényes sellőt című bohózattal s a Malacbefőttel, amely zárja a szemlét.
A versenyelőadások belépőiért hosszú sorok kígyóztak a színház előtt már augusztus elejétől, ezért bizton állíthatjuk, hogy egy tűt sem lehet majd elejteni a nézőtereken. Annak aki nem jut be a színházi előadásokra idén "dumaszínházi" sorozatot, gyermekeknek bábelőadásokat, ingyenes koncerteket és filmvetítéseket is kínálnak a szervezők.