A világ színházai fesztivál nagy sikere

Színpad

"Nem is álmodtunk ekkora sikerről" - összegezte az eredményt Marie Zimmermann, az ünnepi játékok igazgatónője. A nagyérdeműt 19 országból érkezett színházi együttesek több mint 30 produkciója közül választhatott.

Mire az utolsó előadáson is legördült a függöny, 68 százalékos kihasználtság mellett több mint 41 600 látogatót számláltak meg. Az összesen 1200 színművész szűk egy hónap alatt kétszáz előadással gyönyörködtette a közönséget.

"A világ színházai" ünnepi játékokat 1981-ben a magyar származású, Budapesten született, jelenleg Berlinben élő Ivan Nagel (Nágel Iván) író, esszéista, színházi szakember alapította, akit idén áprilisban érdemei elismeréséül Heinrich Mann-díjjal tüntettek ki Németországban.