Viszockij-jubileum magyar könyvvel

Színpad

(MTI) - Vlagyimir Viszockij, a legendás orosz színész, költő és bárd január 25-én lenne 70 esztendős. Emléke máig sem halványodott el hazájában. Ebből az alkalomból jelent meg a Viszockij Múzeum kiadásában egy fotóalbum, valamint egy Viszockijról szóló összeállítás Natalja Krimova neves kritikus hagyatékából. E két kötettel együtt mutatták be a magyar Viczai Péter 15 év Viszockijjal - A legendás bárd versei és dalai című kötetét. 

 
Viszockij hamar abbahagyta műszaki tanulmányait a színészet kedvéért. A Puskin, majd a Miniatűr Színház után került 1964-ben Ljubimov híres társulatához, és élete végéig a Taganka Színház tagja maradt. Eljátszotta Brecht Galileijét, Lopahint Csehov Cseresznyéskertjében, Raszkolnyikovot a Bűn és bűnhődésben, leghíresebb alakítása Hamlet volt. Filmekben is játszott, egy epizódszerepben feltűnt Mészáros Márta Ők ketten című filmjében is, dalai gyakran hangzottak fel kísérőzeneként. Első dala 1960-ban született, rövid élete során több mint 600 verset írt, ezeknek többségét meg is zenésítette.
 
Viszockij egyénisége maga volt a lázadás, a hatalom félt is tőle. Koncertjeit az utolsó pillanatban tiltották be, ha mégis fellépett, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. Viszockij a brezsnyevi idők agyonhallgatott nemzedékének ikonja lett.
 
A színészóriás az állandó feszültséget alkohollal próbálta elviselhetővé tenni, de ebben szervezete felőrlődött. A moszkvai olimpia idején, 1980. július 25-én, alig 42 évesen végzett vele a harmadik infarktus.
 
A Magyar Televízió már 1974-ben dokumentumfilmet készített róla. Az utóbbi időben verseskötete látott napvilágot és több emlékkönyv jelent meg róla, 70. születésnapjára a Petőfi Irodalmi Múzeumban Viszockij-emlékkiállítás nyílt.
 
Viczai Péter 130 oldalas könyvének célja valójában az orosz olvasók és kutatók tájékoztatása arról, hogy milyen Viszockij-kutatások folynak Magyarországon. Kötetében olvasható egy beszámoló az utóbbi 15 év munkájáról, Viczai Péter 24 Viszockij-fordítása orosz és magyar nyelven, valamint egy bibliográfia. Az előszót Nyikita Viszockij, a színész fia, a múzeum igazgatója, az utószót Leonyid Volodarszkij költő írta. 
Viczai Péter bölcsészdiplomával rendelkezik, a Moszkvai Puskin Orosz Nyelvi Intézetben végzett, 1996-ban ott védte meg Vlagyimir Viszockijról írt kandidátusi disszertációját, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián honosítottak. Később közgazdászdiplomát is szerzett. Viszockijjal haláláig személyes ismeretségben állt.