A Vörös postakocsi a Vígszínházban

Színpad

Hazai színházi előadást régóta nem előzött meg olyan intenzív PR-munka, mint most a vígszínházi bemutatót. Nagy hírveréssel, kitűnő erők mozgatásával készült az előadás. A próbák során aztán valószínűleg a színház vezetését elkaphatta némi félelem, hogy az 1968-as ősbemutató sikere nemcsak hogy nem ismételhető meg, de akár fiaskó is lehet az előadásból.
A bemutató előtt öt nappal a Vígszínház egész vezérkara ott ült a fotós próbán, s dicséretes, hogy a direktor, Marton László - "mentve a menthetőt" - beavatkozott: felgyorsította a játékot, szituációkat tett egyértelművé, igyekezett kiküszöbölni mindazt az esetlenséget, amivel a rendező, Tordy Géza a próbák során nem tudott megbirkózni. (Érezte ezt ő is, mert a premieren a játszótársak unszolása ellenére sem kívánt meghajolni.) A színház szempontjából annak is van haszna, hogy a premier előtt két esti előadást már bérletes közönség előtt játszanak: megismerik a nézők reakcióit, s még sok mindenen tudnak változtatni (más kérdés, mit szólnak ehhez a bérletesek, nem rendíti-e meg ez az eljárás a Vígszínház iránti hűségüket).
Erről a műhelymunkáról az egyik napilap szokatlan tényfeltáró részletességgel számolt be, ami gyaníthatóan nem a színház ellenére történt. Végül is a hathetes próbafolyamatban az utolsó öt nap intenzív munkája sikeresnek bizonyult, s az előadás, ha nem is minden hiba nélkül, de fogyasztható állapotba került.
Vukán György zeneszerző hangulatos, sokat ígérő muzsikájára indul az előadás. Cimbalom, hegedű, klarinét, tuba és tangóharmonika úgy idézi meg Krúdy világát, hogy közben átvezet a XXI. századba is. (Ugyanilyen szellemben fogantak Menczel Róbert díszletei és Gyarmathy Ágnes jelmezei is.) Vukán kompozíciói tele vannak mindazzal a "mézédes, mélybarna mélabúval", ami Krúdyra annyira jellemző, s azzal a nyugtalan szenvedéllyel, ami a mai kor velejárója.
A rendező akár merészebben is támaszkodhatott volna Vukán zeneszerzői zsenialitására, s akkor a zene minden bizonnyal több helyen is átsegítette volna a döccenőkön. Mert Krúdy hibátlanul szabatos, páratlanul érzékletes, hosszú mondatokat teremtett, de mint ahogy azt Sükösd Mihály is írta, nem volt poeta doctus. S hát legyünk őszinték: A vörös postakocsi nem színpadra termett mű. S bár a mai szereplők váltig hangoztatják, hogy harmincöt évvel ezelőtt elementáris siker volt az előadás, e sorok írójának emlékezete ezt nem osztja. Hivatkoznak Darvas Iván és Halász Judit alakítására. Darvas, aki akkor harmadik évadját kezdte a Vígszínházban, bármit eljátszhatott, a közönség tódult érte (nem is volt jó Alvinczi Eduard); Halász Judit pedig nehezen birkózott meg Esztellával, vértelennek bizonyult.
A mostani előadást (néhány kivételtől eltekintve) a színészek tartják a vállukon. Lukács Sándor (Alvinczi Eduárd) kifejezetten hamuszürkére sminkelt arccal, egy kicsit életunt, kicsit mazochista várurat formál meg, aki maga sem hiszi el, hogy valaha is meg tudja hódítani Esztellát. Mindezek ellenére Lukács magával ragadja a nézők tekintetét. A még egyetemi hallgató Danis Lídia (Esztella) különös jelenség, vannak remek néma pillanatai, amelyek sokkal beszédesebbek, mint amikor a szövegét mondja. Ígéretes tehetség. Kamarás Iván (Rezeda Kázmér) képtelen kilépni a spleenes amorózó szerepkörből (pedig lassan már ki is öregszik belőle). Jórészt semmit sem lehet kiolvasni összeszűkített tekintetéből, viszont amikor ártatlan, tágra nyílt szemmel hazudozik Esztellának, elárulja, hogy semmit sem tud Rezeda Kázmérról, fogalma sincs a szerepéről. Épp akkor hiányzik belőle a hazug cinizmus s még annyi minden más emberi érzés megformálásának lehetősége.
Kamarás alakításaiban régóta van valami flegma, unott megjátszás; mintha még nem lenne kész a figurával, mintha távol tartaná magától. Ez filmen még csak elmegy, de színházban sokáig nem lehet belőle megélni. Barta Mária (Özv. Bágyiné) remek, mint mindig, de kicsit elszomorító, hogy egy akkora társulatban, mint a Vígszínházé, ha öregasszony kell, akkor csak őt tudják elővenni.
Halász Judit (Steinné) újkapitalista kasszírnőt alakít némi kókler pszichológus beütéssel, nagyszerűen. Kevésbé volt hiteles Pápai Erika, Hullan Zsuzsa, Kéri Kitty. Rajhona Ádám, Tahi Tóth László, Vallai Péter viszont tényleg visszacsempészett egy csipetnyit Krúdy valódi világából.

Fotó: Peti Péter

Kapcsolódó írásaink:
A vörös postakocsi a Vígszínházban
Születésnapi levél - Tahi Tóth László