Vörösmarty Színház: 440 millió forint a garanciális javítási költség

Színpad

 

(MTI) - Bóka Viktor sajtótájékoztatón elmondta: a 2005-ben 3,3 milliárd forintos címzett támogatással, 4,5 milliárd forintért felújított teátrumot annak idején mintegy 600 elemből álló hibalistával vették át.

   
S mivel azóta is folyamatosak a kivitelezés hiányosságaiból adódó problémák, például alulról vizesedik az épület, komplett műszaki szakértői vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat lebonyolítására felkért független szakértők - országosan elismert szakemberek - statikai, épületszerkezeti és szakértői szakvéleményt készítettek.
   
Vizsgálják továbbá, hogy a kiviteli tervekhez képest "a teljesítés milyen tartalommal készült el", azaz beépítették-e a tervben megjelölt mennyiségű és minőségű anyagokat, valamint az elszámolt és tényleges költségek alakulását. Mindkettő komoly nagyságrendet jelent a város kárigényében - mondta a jegyző.
   
A vizsgálat alapján a garanciális javítások költségére nettó 440 millió forint kárigényt már bejelentett a város önkormányzata a kivitelezést végző Baucont Zrt. felszámolását végző felszámoló biztosnak. A hitelezői igénynek azonban mindössze századrészét, azaz 4,5 millió forintot vett hitelezői nyilvántartásba a felszámoló.
   
A döntésnél egy szakértői véleményre hivatkozott a felszámoló cég, amelyet műszaki szakértőként a felszámolás alatt lévő vállalkozás elnök-vezérigazgatója készített el.
   
Paulokovics Péter, az önkormányzatot az ügyben képviselő ügyvéd újságíróknak elmondta: nem sikerült megalakítani a felszámolás alá került cég hitelezőinek érdekképviseleti szervét, a hitelezői választmányt, mivel a 82 nyilvántartásba vett hitelezőből mindössze húszan voltak jelen az e célból összehívott ülésen. Közülük többen - például a székesfehérvári önkormányzat - még meghívót sem kaptak az ülésre, annak időpontjáról ő is "véletlenül" értesült.
   
A felszámoló biztos egyébként megtagadta a felszámolás alatt levő cég vagyonleltárába való betekintésre vonatkozó kérést is.
   
Az önkormányzat hitelezői igénye túlnyomó részének nyilvántartásba nem vétele miatt kifogást nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, továbbá kezdeményezte, hogy jelöljenek ki új felszámolót.
   
A Vörösmarty Színház kivitelezési hibáinak javítását a bankgarancia felhasználásával kezdte meg az önkormányzat. A 38,4 millió forintos bankgaranciából 5 millió forintot már lehívott, s abból a színház működőképességét leginkább befolyásoló hibákat javítják ki, a többit pedig a prioritások alapján a bankgarancia maradék részéből elvégezni.
   
A város közgyűlése a műszaki feladatokra és a jogi tennivalókra vonatkozó intézkedési tervet fogadott el.