Webber folytatja Az Operaház fantomját

Színpad

 

(MTI) - A történet tíz évvel azután kezdődik, hogy a fantom eltűnt a párizsi operaházból. A musical második részében az Atlanti-óceán túloldalán, Coney Islanden kísért a híres vidámparkban.

   
Andrew Lloyd Webber elmondása szerint azért tartotta fontosnak a folytatás megírását, mivel az első rész befejezését már unalmasnak érezte.
   
A világ egyik legjobban kedvelt és leghosszabb ideje színpadon lévő musicaljéről gondolja ezt a világhírű zeneszerző: a Gaston Leroux regénye alapján íródott színművet 15 nyelvre fordították le, több mint százmillió ember látta világszerte 25 országban, köztük Brazíliában, Kínában és Lengyelországban is. A darab zenéjét tartalmazó album 40 millió példányban kelt el. 1986-ban mutatták be, azóta is műsoron van.
   
A londoni Adelphi színházban március 9-re tervezett világpremierre csütörtöktől vásárolhatnak jegyet a rajongók. A darab zenéjét tartalmazó albumra, amely már elkészült, de csak a premier utáni napon jelenik meg, előjegyeztethetik magukat az érdeklődők a musical honlapján.
   
A darabot London után 2010 novemberében New Yorkban, 2011-ben pedig Ausztráliában mutatják be.