XI. POSZT a hagyomány és a megújulás jegyében

Színpad

 

(MTI) Az idei POSZT szlogenje a hagyomány és megújulás lesz. A városvezető kiemelte: a fesztiválnak Stenczer Béla és Márta István személyében új vezetői vannak, és "Pécsett is sok minden megváltozott".

 
Kitartást és derűt kívánt Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkárságának kabinetfőnöke az új vezetőknek, hogy a POSZT a szakma által meghatározott tartalmakkal megvalósuljon. "A kulturális tárcának az a jó, amit a szakma jónak tart" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a NEFMI feladata Pécs városával közösen megteremteni azokat az anyagi feltételeket, amelyekkel a fesztivál teljes pompájában megvalósulhat. Elekes Botond szerint ezek a keretek ahhoz is kellenek, hogy a versenyprogram majdani válogatói kizárólag esztétikai értékek mentén dönthessenek.
    
Mint elhangzott, a kulturális kormányzat azt tervezi, hogy a saját költségvetésébe emeli - további hasonlóan jelentős előadóművészeti programokkal együtt - a POSZT pénzügyi keretének biztosítását, hogy a következő években már januárban tudják a szervezők, mekkora összeg áll rendelkezésükre. A jelentős projektek között említette például a Miskolci Nemzetközi Operafesztivált, amelyet jelenleg szintén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) finanszíroz költségvetési keretből.
    
Elekes Botond hangoztatta: meggyőződése, hogy júniusban Magyarország legmediterránabb városa a legmegfelelőbb helyszín a találkozóra. Úgy vélte, a POSZT sikere az előző vezetők, Jordán Tamás és Simon István személyéhez kötődik.
    
Stenczer Béla fesztiváligazgató bejelentette: az idei fesztivál díszvendége Jordán Tamás lesz, aki a találkozón önálló estjével is színpadra lép, valamint a Kossuth téren a Nagy versmondás elnevezésű eseményen közös versmondásra várja a fiatalokat.
    
Megfogalmazása szerint a mai napig nem ismerik azt az összeget, amelyből a POSZT az idén gazdálkodhat. Pécs városától megkapták az ígért 75 millió forintos támogatási keretösszeget, ugyanakkor a találkozó összköltsége mintegy 170 millió forint. A bevételekből mintegy 25 millió, a szponzori támogatásokból további ötmillió forintra számíthatnak, valamint a POSZT elmúlt évi eredménytartalékából gazdálkodhatnak. A költségvetésből jelentős összeg hiányzik - szögezte le Stenczer Béla.
    
Elmondta, hogy az idei versenyprogram költsége csaknem 20 millió forinttal haladja meg a tavalyit, az idén a színházbérléssel és szállásköltséggel együtt csaknem 75 millió forintot tesz ki. "Ezt akkor is állnia kellene a tárcának, ha a fesztivál nem Pécsett lenne" - állapította meg a fesztiváligazgató.
    
A POSZT vezetése jelenleg az NKA néhány napon belül megnyíló pályázatára vár. Elekes Botond a felvetésre válaszolva elmondta: az NKA kiemelt kulturális programok kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet meg, a tíz meghívott között van a POSZT is. A pályázat még azért nem jelent meg, mert a támogatást vizsgáló iroda jóváhagyását várják. A pályázat keretében - rövid, hétnapos beadási határidővel, egyhetes elbírálással - finanszírozzák a fesztivált is.
    
"A kulturális kormányzat maximálisan elkötelezett a Pécsi Országos Színházi Találkozó finanszírozása iránt" - szögezte le a kabinetfőnök.
    
A találkozó versenyprogramját ezúttal Urbán Balázs, Szilágyi Lenke és Vekerdy Tamás válogatta. Vekerdy Tamás arról számolt be, hogy a véleményétől eltérő nézeteket is meghallgatta és megértette. A Nemzeti Színházból három előadást is beválogató bizottság tagjaként a színház vezetőjével kapcsolatos botrányról kérdésre válaszolva elmondta: az ország szégyene, hogy a politikusok megmondják, a művészetben mit lehet és mit nem lehet.
    
"Ez így volt a Rákosi-korszakban, így volt a Kádár-korszakban, így volt a fasizálódó Magyarországon, de hogy ez most így legyen, nem bírom felfogni" - fogalmazott Vekerdy Tamás, aki Ignotus Pált, a Nyugat főszerkesztőjét idézte: a művésznek mindent szabad, ha meg tudja csinálni. Úgy vélte, a világtörténelemben nagyon gyakran kiderült, hogy a legetikátlanabb, legerkölcstelenebb emberek próbálnak meg etikai és erkölcsi mércét alkalmazni a művészettel szemben. Megjegyezte: a szellemi élet vagy szabad vagy nincs.
    
Márta István, a POSZT "jövő előkészítő" művészeti vezetője kitért arra, hogy fórumot szervezett a találkozó megújításáról, amelynek második részét a rendezvény idején, június 17-én tartják. Az általa tervezett változtatások között a nemzetközi nyitást, a showcase megrendezését és a válogatási rendszer átgondolását említette. A jövő évben Zappe László, Lőrinc Katalin és Rockenbauer Zoltán válogat, tehát a rendszer megújítása távolabbi terv - tette hozzá.
    
Az idén június 9-én kezdődő pécsi találkozót Törőcsik Mari, a nemzet színésze nyitja meg. A tíznapos rendezvény tizenöt versenyelőadással, mintegy 130 off-programmal és tíz kiállítással várja a közönséget. A sajtótájékoztatón elhangzott: a jegyek 90 százaléka már elfogyott.