Zajlik az évad a Merlinben

Színpad

Keserű Bolondok - Hólyagcirkusz Társulat
A Hólyagcirkusz Társulat a Zenekatasztrófa, és a Keserű bolondok című előadásaikkal mutatkozott be új otthonában, a Merlinben. Egykori otthonukat, a Stúdió K Mátyási utcai pinceszínházát magunk mögött hagyva, tavasszal a Merlin Nemzetközi Színházba helyezték át a székhelyünket. Ezentúl itt láthatják régi előadásaik nagy többségét, valamint készülő új előadásunkat, mely a SIMS munkacímet viseli.

Október 18-a és 22-e között a Merlinben került sor az idei nemzetközi Cinetrip VJ Tornára, az autovizuális média-művészek seregszemléjére. Az érdeklődők körében népszerű, rangos rendezvényen három kategóriában mutatkoztak be és versengtek egymással a neves külföldi VJ-k.

Október végén a holland-magyar kapcsolatok keretében egy, az '56-os eseményekkel kapcsolatos előadáson és beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők. A Merlin Színház programjának központi kérdése az volt, hogy 50 évvel az 1956-os események után, mit mondhatunk a forradalom és annak leverésének történeti-intellektuális következményeiről? Milyen hatást gyakoroltak az események Európára? Mi az 1956-os forradalom történelmi jelentősége Hollandia számára?
A résztvevő két holland író ? Henk Hofland és Cees Nooteboom ?, valamint s szociológus Hans Olink rövid előadását egy beszélgetés követte, melynek moderátora a filozófus és író Földényi László volt.


Krétakör Hét a Merlinben!

Több neves színházi szakember érkezik ősszel Budapestre a Finnpad projekt részeként. A finn kortárs drámát szeretnék ismertté tenni Magyarországon és a szomszédos országokban. November elején a Krétakör Színház meghívására érkezik hozzánk Kristian Smeds és a Houkka Bros társulat. November 3-án a Merlin Nemzetközi Színházban a Houkka Bros társulat két műve, A Vándor és a Gyerekek, madarak, virágok lesz látható. Kristian Smeds a Jégképkockák munkacímet viselő drámáján dolgozik a Krétakör színészeivel, amelyből a tervek szerint november 9-én lesz premier a Merlinben.

A Vándor

A ?Zarándokút" című középkori orosz ortodox legendát minimális színházi eszközökkel, egy asztal körül meséli el a társulat. Az utánozhatatlanul bájos és megejtően mély előadást 2003 óta Kajani, Tampere és a Helsinki Fesztivál után Tallinban, Moszkvában, Rigában, Párizsban, Oslóban, Bergenben és Vilniusban is megismerhette már a közönség.

Rendező: Kristian Smeds
Játsszák: Juha Valkeapää, Kristian Smeds, Tero Nauha
Az előadás időpontja: 2006. november 3. 19.00

Gyerekek, madarak, virágok

Assisi Szent Ferenc élete ihlette ezt a 13 jelenetből és 16 dalból álló zenés estet, melynek műfaja az alkotók szerint: ?szereld-magad nappali" musical. Punkos lendülettel és fiatalos naivitással, hol szentimentálisan, hol fekete humorral az előadás fontos társadalmi kérdéseket feszeget szórakoztató formában.

Rendező: Kristian Smeds
Játsszák: Juha Valkeapää, Kristian Smeds, Tero Nauha, Pietu Pietiäinen
Előadás: 2006. november 2., 3. 22.00

***

Csongor és Tünde Fesztivál

A Csongor és Tünde Fesztiválon négy színház ? a lengyel Teatr Cinema, a cseh Divadlo Husa na Provazku, a szlovák Debris Company és a magyar Merlin Színház ? társulata négy különböző nézőpontból láttatja a közönséggel Vörösmarty művét. A Csongor és Tündéről túlzás nélkül elmondható, hogy a magyar irodalom egyik legszebb és legteljesebb alkotása, amely azonban nehezen közelíthető meg a külföldi előadók számára, másfelől viszont a ?külső szem" tekintete a műnek a magyar néző előtt ismeretlen rétegeit fedheti fel. A fesztivál során az egyes társulatok bemutatják saját Csongor és Tünde-adaptációjukat, végül a négy társulat közös workshopján született etűdöket láthatja a közönség.

Időpont: 2006. November 22., 23., 24., 25., 26. 20.00


***

Derevo Tanztheater: Ketzal

A szentpétervári eredetű, ám jelenleg Drezdában alkotó Derevo Tanztheater a Once?, az Islands in the Stream és a La Divina Commedia után legújabb produkciójával, a Ketzal-lal is Budapestre látogat. A cím nagua nyelven madarat jelent, s az előadás az azték Quetzalcoatl isten mítoszát dolgozza fel. A Derevo ezzel a produkciójával a La Divina Commedia monumentalitása után újra visszatér a színpadi egyszerűséghez és a kis térhez, a társulatra jellemző sajátos mozgás- és látványvilághoz, amelyet a társulatalapító Anton Adasszinszkij mellett a Derevo Laboratorium növendékei teremtenek meg a színpadon.

Előadások: 2006. November 20., 21., 22., 23. 19.00

***

Derevo Tanztheater - Bozsik Yvette Társulat - Merlin: Levity and Gravity

A két jellegzetes és sajátos mozgásvilággal rendelkező táncszínház nem először találkozik egymással: 2004. május 1.-én a Városligetben mutatták be Bíbor című előadásukat. A közös munkát mindkét társulat rendkívül inspirálónak érezte, ezért 2006. novemberében újabb koprodukcióra készülnek. Az egy hónapos workshop eredményét a közönség egyszeri munkabemutatón láthatja a Merlin Színházban.

Előadás: 2006. november 27. 19.00

Forrás: Merlin Nemzetközi Színház