Zampanók és Gelsominák is lehetünk a Pinceszínházban

Színpad


azigazi_bppinceszinhaz_bybazanthivola.jpg
Az igazi a Pinceszínházban

Szeptember 19-én, 10-22 között a Pinceszínház is képviselteti magát az Andrássy úton az Évadnyitó színházi fesztiválon, ahol a jegy- és bérletárusítás mellett délután a színészeikkel is találkozhat a közönség egy-egy órára: 15 órától Györgyi Annával, 16 órától Pogány Judittal, délután öttől Fullajtár Andreával és Szandtner Annával, 18 órától Pápai Erikával és este 7-től Dobó Katával.

 
Szeptember 20-án tartják a Pince Cabaret című zenés játék premierjét. A produkciót összeállította-rendezte Benedek Miklós, szereplők Szacsvay László, Murányi Tünde, Nagy Cili, Vida Péter.
 
Szeptember 21-én, a Magyar dráma napján nyílt napra invitálják az érdeklődőket. Délután 2 és 6 óra között kellékkészítés, betekintés a kulisszák mögé, fény- és hangpult kipróbálása vár a színházbarátokra. Kiss Csaba író-rendező 16 órától várja a játékos kedvűeket, akik kipróbálnák színészi és improvizációs képességeiket. Élőképzettség nem szükséges. A férfiak hozzanak magukkal egy kalapot, a hölgyek pedig egy csíkos pólót. Nézőzsűri is lesz. A szereplőválogatás témája: Fellini Országúton című filmje illetve Kiss Csaba Esti próba című darabja. A legjobbakat Pinceszínház-bérlettel és jeggyel jutalmazzák.