Zene a periférián

Színpad

A Debreceni Kántus, a Palló Imre Kórus, a Baár-Madas Gimnázium Kórusa és a Julianna Református Általános Iskola Gyermekkórusa áll színpadra ez alkalommal. Az egyesített kar a "Zene a periférián koncertek" sorozatának legújabb tagjaként szerepel.
Hogy az esemény még fennségesebb és ünnepélyesebb legyen megszólal a Zeneakadémia hatalmas orgonája, amin Pálúr János játszik ezen az estén.
Tavaly már sikerrel szerepelt a program a Zeneakadémia Nagytermében, ahol a négy kórus előadásában református énekeket és kórusműveket hallhatott a közönség. Az énekeket Pálúr János orgonaművész önálló zeneművekként is tekinthető improvizációi kötik össze. A hangversenyen elhangzó énekek sorrendjét szintén Pálúr János állította össze, ügyelve arra, hogy a közönség több alkalommal lehetőséget kapjon a közös éneklésre.
A koncert egyben lemezfelvétel is, így (a 2002-es koncerthez hasonlóan) a sorozat második része is megjelenik majd CD és műsoros kazetta formájában.

A lemezt a Periferic Records adja ki, amelynek a tulajdonosa Böszörményi Gergely (kép).

A református lelkész családból származó közgazdász elhagyta pályáját és önálló vállalkozásba kezdett.
A szakma, a hivatalos szervek és a közönség véleménye szerint is Magyarország egyik igen fontos, zenei örökségét meghatározó hanglemezkiadójává lett.

Céljuk, hogy művészi értékű produkciókat adjanak ki és juttassanak el a közönséghez, és közben tisztességesen gazdálkodjanak a világszerte elismert magyar művészek szellemi tőkéjével.