Zenés vígjáték ősbemutatója a temesvári színházban

Színpad

 

(MTI) - A temesvári színház az elmúlt évadokban különösen nagy hangsúlyt fektetett a kortárs magyar és egyetemes drámairodalom népszerűsítésére, így a mostani ősbemutató szervesen illeszkedik a színház műsorpolitikájába - olvasható a színház közleményében.

 
A 2011/2012-es évadban Németh Ákos Deviancia című darabja után ezúttal egy fiatalabb pályatárs művét, Vinnai András drámáját mutatja be a társulat, amelyet a szerző a rendezővel és a színházzal folytatott szoros együttműködésben írt újra. Vinnai András 1977-ben született Budapesten. A középiskola elvégzése után színésznek készült, később színdarabokat kezdett el írni. Furnitur című darabjában a főhős bolyongása követhető végig, olyan belső és külső utazáson, amelyben egyszerre van jelen a valóság és a fikció, a humor és a drámaiság, az irónia és az önirónia.
 
A darab főszereplője Kiss Attila, mellette színpadra lép Magyari Etelka, Bandi András Zsolt, Éder Enikő, Molnos András Csaba, Tasnádi-Sáhy Noémi, Tokai Andrea, továbbá Aszalos Géza, Páll Gecse Ákos, Vass Richárd és Fürj Kocsárdi Levente.
 
A Furnitur zeneszerzője Cári Tibor, aki már sok éve rendszeresen visszajáró vendége, szinte "házi zeneszerzője" a temesvári színháznak. Hasonlóan szoros a kapcsolata a társulatnak Albert Alpárral is, aki több éve tervez díszleteket a színháznak. Katona Gábor koreográfus is többször dolgozott már a temesvári színházzal, rendezőként és koreográfusként egyaránt.