Zenthe Ferenc: nagy dolognak érzem, hogy rám esett a választás

Színpad

mti - Az örömöm nagyon nagy, hiszen kollégák választottak, "én őket nagyon szeretem, ezek szerint ők is engem" - mondta elismeréséről a közönség körében is rendkívül népszerű művész.

"A Szabó családban lassan negyven éve benne vagyok, emellett csupa olyan filmet csináltam, hogy amikor az emberek megláttak az utcán, éreztem, hogy szeretnek" - emlékezett.

Mint elmondta, gyerekkorában erdésznek készült, Pécsi Sándor vette rá, hogy felvételizzenek a színiakadémiára.

Játékfilmben utoljára Koltai Róbert Csocsó című vígjátékában szerepelt. Most is van felkérése főszerepre egy első filmjére készülő fiatal rendezőtől, a forgatás megkezdése a "pénztől függ" - tette hozzá a Budapesthez közeli Nagykovácsiban élő művész.

Színházban már csak epizódszerepeket vállal, "negyven-ötven oldalasakat véletlenül sem merne", mert nincs hozzá energiája.

"Az agy is szépen elkopik, (...) de úgy még van. Hamar elfelejtem a dolgokat, az meg jó dolog" - mondta Zenthe Ferenc, aki idén áprilisban lesz 85 éves.