Zenthe Ferencnek szobrot állítanak

(MTI) - Salgóbányán 2006-ban Zenthe Ferenc-emlékparkot alakítottak ki, de a választókerület képviselője mellett több civil szervezet és magánszemély is javasolta, hogy szobrot is állítsanak Nógrád megye és Salgótarján díszpolgárának tiszteletére. A szobrot Molnár Péter somoskőújfalui szobrászművész készíti el.

A szobor megvalósításának tervével egyetértett, és előzetesen támogatási szándékáról biztosította az önkormányzatot a Magyar Művelődési Intézet Képző- és Iparművészeti Lektorátusa. A szobor és a talapzata 2,2 millió forintba kerül, az önkormányzat 1,7 millió forintot különített el erre a célra, félmillió forintra pedig az oktatási minisztériumhoz, illetve az MMI lektorátusához nyújt be pályázatot. Zenthe Ferenc mellszobrát az Ipoly Erdő Zrt. tulajdonában lévő salgóbányai Erdészház parkjában állítják majd fel.

Elhunyt Zenthe Ferenc színművész