Zsebeket forgatnak ki Tatabányán

Színpad

A Dickens Twist Olivér című regényéből készült színdarab a XIX. századi Londonba kalauzolja a nézőt, és Olivér, a kis árva hányattatott sorsát meséli el. A fiúnak veszélyes kalandokban van része, de sorsa végül jóra fordul. Az árvaházból megveszi egy temetkezési vállalkozó, majd innen megszökve Faginhez és az általa pártfogolt, hasonló sorsú gyerekekhez kerül. Itt kap végre némi törődést a titokzatos öregúrtól és csapatától, amelyről kiderül, valójában jól szervezett tolvajbandaként működik, Fagin pedig a tolvajiskola vezetője. Ártatlanságával Olivér hamar ellenségeket szerez, és bár legkevésbé sem ő irányítja a történéseket, megjelenésével az egész banda élete tragikus fordulat vesz.
 

oliver_jaszaimariszinhaz-tatabanya_jelenet4_promo.jpg
Schlanger András
 
Már a próbafolyamat alatt is óriási érdeklődés övezte a városban a készülő előadást. Ez persze köszönhető annak is, hogy csoportos szereplőként - hosszas válogatás eredményeképpen - főként a megyében élő gyerekeket és felnőtteket lehet majd látni. A castingra több mint 300 gyerek és felnőtt jelentkezett. Olivér megformálói - Turza Márton és Maklári Zoltán - tatabányai általános iskolás fiúk, ők is csak az olvasópróbán tudták meg, hogy főszereplők lesznek. A fülbemászó slágereket 15 fős zenekar kíséri, a koreográfiát Király Attila készítette. A produkció rendezője Harsányi Sulyom László.