Zúgó taps a könnyező veszprémi színészeknek

Színpad

(MTI) - A premier előtt Eperjes Károly művészeti igazgató emlékezett az elhunyt színművész-direktorra, majd megnyitotta a Petőfi Színház idei évadját és elmondta a közönségnek, a korábban meghirdetett előadásokat láthatják a nézők, az évad programjában nem lesz változás.
   
 
A művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy egy ilyen tragédiát követően milyen nehéz dolga van egy színésznek, egészen addig, amíg fel nem megy a színpadra. Majd hozzátette: Bujtor István most is itt van közöttünk, csak épp felülről figyeli az előadást.
   
A premierelőadás végén a közönség állva, hosszú percekig tartó zúgó tapssal jutalmazta az este színpadra állt mintegy 30 könnyező színész teljesítményét.
 
Korábban: