Beregszászról Debrecenbe, Debrecenből Budapestre. Melyik volt a nehezebb váltás, és milyen érzés 7 év után elhagyni Debrecent?
Trill Zsolt: minden váltás nagyon nehéz, de inspiráló. El kell tudnunk fogadni. Nem vagyok egy könnyen váltó típus, de az évek során ahhoz szoktam hozzá, hogy ez így van, ezt így kell elfogadni. Én most egy légüres teret érzek, Debrecenben sem vagyok, Budapesten sem vagyok, Beregszászban sem vagyok, de biztos kialakul majd. A munka meg az idő mindent megold. Debrecennek mi nagyon sokat köszönhetünk. Az, hogy Attila hihetetlenül izgalmas rendezőket hozott Franciaországból, Lengyelországból, Romániából, Oroszországból, nagyon fontos volt, mert sokat jelent az, hogy egészen másképp gondolkodó emberekkel két-három hónapot eltölthetsz. Nekem ez nagy boldogság volt, és remélem ez a Nemzeti Színházban is folytatódni fog.
Szűcs Nelli: arra a szeretetre, amit Debrecenben kaptunk a búcsúzáskor, mindig tudunk majd támaszkodni. Fáj a szívem, mert sajnálom, hogy ott kell hagynom azokat a nézőket, akiknek tudtam valamit adni. Azt érzem, hogy eljövök onnan és ott hagyom a kis rózsáimat. Biztos lesz más kertész, aki öntözni fogja őket, de ha lesz arra esély, hogy néha visszatérjünk, én örömmel megteszem. Mennyi időbe telik majd, amíg egyrészt Önök, másrészt a nézők megszokják a Vidnyánszky-féle Nemzeti Színházat? Trill Zsolt: a múltkor fent voltunk Budapesten. Odajött hozzám egy hölgy, és mondta, hogy mennyire várja az új évadot. Én megfogtam a kezét, és azt mondtam neki: hölgyem, csak arra kérem önöket, hogy legyenek türelmesek. Tudniillik ez nem egy matyóhímzéses színház lesz. Vidnyánszky színháza egy nagyon nehéz színház, ha nem leszünk partnerek, nagyon hamar bebukhat. Szűcs Nelli: mi már eddig is rengeteg embert megfertőztünk, akik most is jönnek majd utánunk. Amikor a Tháliában vagy Kapolcson vendégszerepeltünk, rendszeresen voltak olyan nézők, akik nem debreceniek voltak és írtak nekünk, hogy örülnek, hogy láthatnak minket. Csak azt tudjuk hozni a Nemzetibe, amik most is vagyunk, azt tudjuk képviselni, akik vagyunk. Ez nem egy munkahely, hogy bemegyek és letudom. Ha kiállunk a színpadra, nyitott könyvvé válunk. Én arra a kérdésre keresem a választ, hogy mit jelent embernek lenni. És szerintem a nézőkkel is így tudunk kommunikálni. Az előadások nem hathatnak egyformán az emberekre, mert mi sem vagyunk egyformák.
Mit várnak a következő évadtól? Trill Zsolt: biztos fogunk kapni jót, rosszat, erre fel kell készülni. De csak a munka tud mindent leszerelni. Még a bántásokat is a helyükön kell kezelni, azokban is lehet tanulságot találni. Az ember nem tökéletes, hibákat követünk el nap mint nap. Biztos lesznek kemény pillanatok. Akik maradtak, azokkal nagyon izgalmas dolgokat fogunk csinálni. Azt sajnálom, hogy vannak olyanok, akik fölálltak és elmentek, pedig velük is érdekes dolgokat tudtunk volna összehozni. Ez nagyon fáj, és tiszta szívemből sajnálom. Remélem, eljön az a pillanat is, amikor nagyon jó magyar rendezők fogják vállalni a Vidnyánszky-féle Nemzeti Színházat. Hiszen nincs itt semmi probléma, csak dolgozni kell. A színház az működni fog, hogy velünk, vagy nélkülünk, az teljesen mindegy. A színház volt, van és lesz. Csinálni kell, nem beszélni róla. Meg tudja oldani a színház az ember hétköznapi problémáit? Szűcs Nelli: én hiszek benne, hogy a színház egy gyógyító pirula. Ha nincs az az illúzió bennem, hogy én azzal a tudattal játszom, hogy tudok adni valamit, akkor mindegy, ha fel sem megyek a színpadra. A néző ugyanis kapni akar valamit. Illúziók nélkül pedig nem lehet élni, hit nélkül nem tudom csinálni. Ezt a szakmát ugyanis csak az művelheti, aki szereti. És nem azért, mert sztár akar lenni. Alázat nélkül nem működik.
