Színházi érdekképviseletek: a készülő jogszabály-módosítás jobb helyzetbe hozza a magyar kultúra intézményeit

Kultpol

Az érdekképviseleti szervezetek a jogszabály-alkotóknak öt szempont figyelembevételét fogalmazták meg.

A Magyar Teátrumi Társaság, a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete, a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetsége, a Mozaik Művészegyesület, a Szabadtéri Színházak Szövetsége és a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége a magyar kulturális élet működése szabályozásának egyes területeit érintő jogszabály-módosításokkal kapcsolatban nyugalomra kérte a politika és a kultúra minden szereplőjét. Egyúttal hozzátették: szervezeteik készen állnak a kormánnyal és más színházi szervezetekkel folytatandó egyeztetésre.

Kiemelték, hogy a magyar kulturális élet összességében nem kaphat kevesebb állami támogatást a jövőben, mint eddig, így a Nemzeti Kulturális Alap forrásai sem csökkenhetnek. A Nemzeti Kulturális Alap forrásainak elosztásában a magyar kulturális élet szereplőinek kell döntő szerepet biztosítani. Az önkormányzatok fenntartásában levő színházak finanszírozásáról az államnak és az önkormányzatoknak több évre előre meg kell állapodniuk. Az önkormányzatok, amennyiben vállalják, önállóan működtethetik a fenntartásukban levő színházat, színházakat. Ha erre nincs forrásuk, akkor több évre előre állapodjanak meg az állammal.

A megállapodások nem térhetnek ki arra, hogy az önkormányzatok vagy az állam beleszóljon a színházak művészeti munkájába. A színházak vezetőinek megbízása és felmentése közös fenntartás esetén csak közös döntés alapján történhet. A független színházak nem kaphatnak kevesebb forrást, mint eddig.

Közleményük végén kiemelték azt is: magyarázatot várnak a Fővárosi Önkormányzattól arra, hogy miért nem bízta meg a fenntartásában álló Szabad Tér Színház vezetésével − a pályázati javaslattevő bizottság által, annak jogszerű eljárása alapján támogatott − Bán Teodórát, aki az elmúlt tizenöt évben a színházat sikerrel vezette, a posztra egyedül pályázott, és akit kitüntettek a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, valamint Bánffy- és Budapest-díjjal is.

Fotó: Varga György /MTI