38 színész verseng a Kaszás-díjért
Hetedik alkalommal adja át a Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke.
A díjat 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapították, mellyel a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul. A Kaszás Attila-díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak társulatukon belül.
A díj alapításakor fontos szempont volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a Kaszás Attila-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát. A szavazási eljárás első fordulójában ? a szokásoknak megfelelően az idei évben is ? minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatták voksukat a saját társulatuk valamely tagjára. Az idén minden eddiginél több színház vett részt a Kaszás Attila-díj szavazási eljárás első fordulójában. A napokban elindult második szavazási körben a jelöltek maguk közül választják ki a harmadik fordulóba tovább jutó három színművészt. Az utolsó, széles körű kommunikációs kampánnyal kísért fordulóban pedig a közönség dönt majd a nyertes személyéről.
2014-ben a Kaszás Attila-díj első fordulójában beérkezett szavazatok összeszámlálása után, a társulatok javaslatai alapján az alábbi művészek jutottak tovább a második fordulóba:
|
|
SZÍNHÁZ |
JELÖLT |
|
1. |
Aradi Kamaraszínház |
Harsányi Attila |
|
2. |
Békéscsabai Jókai Színház |
Tege Antal |
|
3. |
Budapesti Operettszínház |
Janza Kata |
|
4. |
Centrál Színház |
Pokorny Lia |
|
5. |
Csíki Játékszín, Csíkszereda |
Veress Albert |
|
6 |
Csiky Gergely Színház Kaposvár |
Tóth Eleonóra |
|
7. |
Debreceni Csokonai Színház |
Mészáros Tibor |
|
8. |
Eger Gárdonyi Géza Színház |
Ozsgyáni Mihály |
|
9. |
Győri Nemzeti Színház |
Csankó Zoltán |
|
10. |
Harag György Társulat Szatmárnémeti |
Kányádi Szilárd |
|
11. |
Játékszín |
Hajdú Steve |
|
12. |
József Attila Színház |
Zöld Csaba |
|
13. |
Karinthy Színház |
Balázs Andrea |
|
14. |
Katona József Színház |
Ötvös András |
|
15. |
Kecskeméti Katona József Színház |
Porogi Ádám |
|
16. |
Kolozsvári Állami Magyar Színház |
Györgyjakab Enikő |
|
17. |
Komáromi Jókai Színház |
Fabó Tibor |
|
18. |
Kosztolányi Dezső Színház Szabadka |
Mészáros Gábor |
|
19. |
Magyar Színház |
Benkő Nóra |
|
20. |
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata |
Bokor Barna |
|
21. |
Miskolci Nemzeti Színház |
Zayzon Zsolt |
|
22. |
Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza |
Horváth László Attila |
|
23. |
Nemzeti Színház |
Kristán Attila |
|
24. |
Örkény István Színház |
Pogány Judit |
|
25. |
Pécsi Nemzeti Színház |
Köles Ferenc |
|
26. |
Radnóti Színház |
Schneider Zoltán |
|
27. |
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház |
Nagy Alfréd |
|
28. |
Soproni Petőfi Színház |
Savanyu Gergely |
|
29. |
Szegedi Nemzeti Színház |
Szilágyi Annamária |
|
30. |
Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház |
Barabás Árpád |
|
31. |
Székesfehérvári Vörösmarty Színház |
Kádas József |
|
32. |
Szolnoki Szigligeti Színház |
Karczag Ferenc |
|
33. |
Thália Színház |
Csányi Sándor |
|
34. |
Újszínház |
Ifj. Jászai László |
|
35. |
Újvidéki Színház |
Elor Emina |
|
36. |
Veszprémi Petőfi Színház |
Nyirkó István |
|
37. |
Vígszínház |
Telekes Péter |
|
38. |
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház |
Farkas Ignác |